2023. augusztus 29., kedd
Ki érintette a ruhámat?
„Jézus pedig azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, megfordult a sokaságban, és azt kérdezte: Ki érintette a ruhámat?” (Márk 5:30)
A tanítónőnek születésnapja volt! Mosolygott, mikor megérkezett az iskolába. Vadonatúj türkizkék ruhájában és hozzá illő cipőben sétált a harmadikosok tanterme felé. A diákok, akik látták feléjük közeledni, úgy rohantak hozzá, mint a tenger hullámai. Néhányan megfogták a kezét, mások az új ruháját rángatták, egy fiú pedig megölelte. Mikor végre ki tudta szabadítani magát, lepillantott a ruhájára, és a szoknyája elején egy óriási barna folt virított.
Hisztérikusan rákiabált a pompomlányok csapatára: „Ki nyúlt a ruhámhoz? Tönkretettétek a szülinapi ruhámat!” A gyerekek döbbenten és csodálkozva szaladtak szét. Nem jöttek rá, ki koszolta össze a tanítónő ruháját. Megbánták, hogy jószándékú gesztusukkal kellemetlenséget okoztak neki.
A tanítónő által feltett kérdés egy hasonló kérdésre emlékeztet, amit Jézus tett fel. Egy napon nagy tömeg tolongott körülötte. A Mester hirtelen megtorpant, körülnézett, és azt tudakolta: „Ki érintette a ruhámat?”
A tanítványokat megdöbbentette a kérdés, és némaság uralkodott el a tömegen. Majd így válaszoltak: „Látod, hogy a sokaság szorongat téged, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem?” (Márk 5:31)
A tanítványok nem vették észre, hogy Krisztus felismert egy rendkívüli érintést. A sokaság futólag hozzáért Jézushoz, de valaki szándékosan, hittel érintette meg Őt. Kérdésére egy asszony lépett elé remegve, és elmondta mindazt, mit élt át az évek során, és a gyógyító csodát, amely azért tapasztalhatott a testében, mert közvetlen kapcsolatba került Jézussal. Az Üdvözítő megerősítette a nő hitét, és igazolta gyógyulását.
Az asszony Jézusnak adott válasza a belé vetett hitének és megbocsátó kegyelmének elfogadása volt. Örülhetünk, mivel lehetőségünk van arra, hogy imában és a Szentírás tanulmányozása által közel kerüljünk hozzá. Tapasztaljuk meg Isten átalakító kegyelmét, amikor ma is hit által kinyújtjuk a kezünket, és megérintjük Őt!
Gerene I. Joseph