myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 28., hétfő

Ezékiás módszere

„Miután Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta, fölment az Úr házába, és kiterítette azt az Úr előtt. Majd Ezékiás így imádkozott az Úr előtt: Uram, Izrael Istene, aki a kerúbok között laksz, te vagy egyedül e föld minden országának Istene, te teremtetted a mennyet és a földet.” (2Királyok 19:14–15)

A Bibliában két helyen is szerepel Ezékiás története: először Királyok II. könyve 19. részében, majd Ézsaiás könyve 37. fejezetében. Mikor Ezékiás király fenyegető levelet kapott Szanhéribtől, Asszíria királyától, bevitte a levelet a templomba, kiterítette az Úr elé, és imádkozni kezdett. Isten csodálatos módon válaszolt Ezékiás imájára: egy angyalt küldött el, hogy megoldja a helyzetet. Az angyal azután 185.000 embert ölt meg az asszírok táborában. Amikor Szanhérib ezek után visszatért Ninivébe, ott meggyilkolták őt a fiai.
Úgy döntöttem, hogy én is Ezékiás módszerét használom a problémám megoldására. Leírtam a gondot egy lapra, kiterítettem az asztalra az Úr elé, és imádkoztam érte. Aztán vártam az Úr válaszát. Isten bőségesen meg is áldott engem. Így született meg az én „Ezékiás-effektus” nevű imaszolgálatom. Ezt már elmondtam a gyülekezetben, női lelkigyakorlatokon és sokaknak, akik imádkozni jöttek hozzám. Charlotte barátnőmnek és a férjének, Dougnak lakásproblémái voltak, mert nem találtak lakást elfogadható áron. Megkértem őket, hogy írják le a problémájukat egy papírra. A lapot a padlóra tettem. Aztán kértem, hogy mind tegyük rá a lábunkat a papírra, fogjuk meg egymás kezét, és imádkozzunk. Isten végül megoldást hozott a nehézségre.
Milyen problémákkal nézel szembe, amiket nem tudsz megoldani? Mekkora adósságod van, amit nem tudsz kifizetni? Milyen helyzettel állsz szemben, amiről fogalmad sincs, hogy mit tegyél, vagy hová fordulj? Kérlek, ne próbáld meg saját magad megoldani. Inkább add át Jézusnak. Írd le egy papírra, terítsd ki az Úr elé, és imádkozz érte. Bármivel is kell szembenézned az életben, tanulj meg először Istenhez fordulni, hogy segítsen meg a szükséghelyzetben. Bár Ő nem mindig válaszol „igennel”, akkor is bíznunk kell benne, mikor „várj még” vagy „nemleges” választ ad.
Ne feledjük, hogy az ima, a bizalom, a hit és a mennynek való engedelmesség a megoldás minden problémánkra. Ezért még ma próbáld ki Ezékiás módszerét. Írd le a nehézségeidet és kéréseidet egy papírlapra, tedd az Úr elé, és imádkozz értük. Isten meg fog lepni azzal, mit tud tenni a helyzetedért.

Ruth Cantrell

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.