myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 26., szombat

Szállongó madarak

„Az egek beszélik Isten dicsőségét, és keze munkáját hirdeti az égboltozat.” (Zsoltárok 19:1)

Szerencsés vagyok, hogy a házam előtt van egy multifunkciós ösvény. Ez az egyik olyan létesítmény, amit az állam épített kárpótlásként, amiért egy hatsávos fizetős autópálya épült a környékünkön. A szomszédokat most egy híd köti össze.
Az ösvény mentén körülbelül egy kilométerre a bejárati ajtómtól van egy csapadékvíz-tároló tó. Ebben az esős évben mindig megtelik vízzel és kanadai ludakkal meg kacsákkal. Néha több mint száz lúd is van a tavon, plusz néhány tőkés réce és olykor egy-egy kék kócsag.
Szeretem figyelni a tavon a vízimadarakat. Mivel engem általában lenyűgöz a repülés, ezért különösen a vízről távozó vagy oda visszatérő ludak vonzanak, amelyek folyton-folyvást csak gágognak. Gondolom, épp a következő útjukat tervezik.
Nézem, ahogy a ludak evezni kezdenek, és egy-két másodperc múlva már ki is emelkedik a lábuk a vízből, a nyakuk megnyúlik felfelé, és gyorsan az ég felé tartanak a jól ismert V alakzatban. Mikor a libák visszatérnek a tóhoz, a lábuk hátsó részére ereszkednek, és addig siklanak a vízen, míg a nyakuk és a többi testrészük vízszintes helyzetbe nem kerül, majd tovalebegnek a vízen.
Mikor először figyeltem föl erre, rájöttem, hogy a madarak is úgy szállnak fel, mint egy repülőgép, és mikor leszállnak, az is hasonló a Concorde vagy az űrsikló landolásához. Erről eszembe jutott, hogy azoknak az embereknek, akik feltalálták és kifejlesztették a repülőket, tanulmányozniuk kellett a madarakat, köztük a ludakat is, hogy tökéletesítsék ezt a közlekedési módszert, melyet ma már mindannyian természetesnek veszünk. Azonban nem az emberek találták fel a repülést, hanem Isten. Az egész világot Ő teremtette. Felvázolt egy tervet is, és megadta az embereknek a lényeglátást és bölcsességet, hogyan alakítsuk azt a szükségleteknek megfelelően.
Már egy kis felfigyeléssel is felnyílik a szemünk a természet titkai előtt. A természet oly sok probléma megoldására ad választ a repüléstől a gyógyszerekig és mindenre, ami a kettő között van. Az élővilág bemutatja, hogy mindezt az a valaki teremtette, aki szeret minket: az Úr. Hogy ne ismernénk fel egy mindenható Isten szeretetét?

Jean Arthur

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.