Király a vendégünk

„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok engem, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd neki az igazak: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna, vagy szomjaztál, és innod adtunk volna? Mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna, vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? A király pedig azt mondja majd nekik: Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek ezt akár csak eggyel is az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” (Máté 25:35–40)

Egyik szombaton, mikor még a brazíliai Belo Horizontéban levő hetednapi adventista Santa Efigenia gyülekezet ifjúsági vezetője voltam, ificsoportunk meglátogatta a Belo Horizonte-i Baleiában található gyermekonkológiai klinikát. Ott imádkoztunk a gyerekekkel és szüleikkel. Egy fiatal édesanya hat hónapos kislányával egy elkülönített szobában feküdt. Nagyon szegény család volt az övék egy másik városból. Megtudtam, hogy a babának súlyos beteg: visceralis leishmaniasis. Imádkoztam velük, és felajánlottam, megadom a telefonszámomat, ha esetleg valamiben szükségük lenne segítségre.
Egy hét múlva csörgött a telefonom. A szociális asszisztens közölte, hogy a baba állapota romlott. Át kellett szállítaniuk egy másik kórházba, ahol az anyának már nincs helye. Hívták az apát is, mivel kevés esélye volt a túlélésre a babának.
A kórházban az orvos félrehívott. Vér volt a baba pelenkáján, a szájából és a füléből is vérzett. Úgy fájt a szívem értük! Nekem is volt két kislányom, így el tudtam képzelni, mennyire szenvednek most ezek a szülők. Elhoztam az anyát, később pedig az apát is, hogy nálam maradjanak. Családommal együtt jöttek a gyülekezetbe, ahol mindenki imádkozott ezért a drága kisbabáért és a családjáért.
Egy hónappal később lassan javulni kezdett a gyermek egészségi állapota. Végül hazahozhatták, és az imaházban Istennek szenteltük. Már készen álltak arra, hogy visszamenjenek a városukba, és megígérték, hogy követni fogják Jézust. Biztos vagyok benne, hogy soha nem felejtették el ezt a csodát, melynek mindannyian tanúi voltunk. Én biztosan nem.

Ana Maria de Souza Gonçalves