Szívből jövő áldások

„Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét!” (Zsoltárok 103:1)

A nyugati parton élő fiam egy évet kihagyott a főiskolán, hogy Észak-Georgiában dolgozzon egy fiatalokkal foglalkozó munkacsoport tagjaként. Mikor hazajött nyaralni, azt mondta: „Imádom a déli országot! Bár még nem értettem meg minden kifejezésüket.” Évekkel később – még mindig a nyugati parton – megismertem egy tennesseei férfit, beleszerettem, és feleségül mentem hozzá. Végül mi is délre költöztünk, hogy közelebb legyünk a családjához. Fiammal egy családi összejövetelen tucatnyi rokon között üldögéltünk, és hallgattuk a boldog embereket, akik a régi szép időket idézték fel – gyönyörű déli kiejtésükkel. A bőségesen megrakott asztalnál egy tányér megszedése közben odaléptem a fiamhoz, és halkan megkérdeztem tőle: „Észrevetted, milyen gyakran használják azt a szófordulatot, hogy »Isten áldja meg a szívét«?”
„Igen – felelte. – Azt hiszem, épp azelőtt lehet hallani, mielőtt valaki valami… hm… kevésbé jóságos dolgot mondana valaki másról. Másrészt miután beszéltem valakinek az időeltolódásról, ő is azt mondta: »Áldja meg a szíved!«, és akkor úgy éreztem, mintha most öleltek volna meg.”
A családi összejövetel óta megismertem az „áldja meg a szíved” pár árnyalatát. A legtöbbször akkor nyáron használták ezt a kifejezést, amikor leestem egy lépcsőn, és be kellett vinni a sürgősségire. A nyakamtól a hajtövemig terjedő duzzadt kék-fekete zúzódások miatt úgy néztem ki, mint egy mosómedve – amit egy teherautó ütött el. Minden alkalommal, amikor valaki elborzadva nézett rám, és felkiáltott: „Az ég áldja meg a szíved!”, éreztem, hogy ezzel szívből jövő együttérzését fejezi ki. Egy déli író rámutatott, hogy az „áldja meg a szíved” a cizelláltság kifejezése is lehet, de talán még fontosabb, hogy „az őszinte együttérzés kinyilvánításaként ölelésekkel és megpakolt tálakat fogva mormolják a ravatalozókban”. Ez tetszik!
Tudtad, hogy Isten is szeretne részesülni az „áldjon meg az ég” párbeszédből? A 103. zsoltár 1. verse szerint mindenünkkel, ami bennünk van, „áldjuk az Urat”. Ez azt is jelentheti, hogy „adjunk neki bármilyen jót… magasztaljuk… dicsőítsük”. Nemcsak Istennek szerezhetünk örömet, amikor így imádkozunk: „Atyám, Istenem, tedd áldottá a te szerető szívedet”, hanem egymásnak is vigaszt nyújthatunk, ha bátorító lelki ölelésként mondjuk el szívből jövő áldásunkat, bárhogy is fogalmazzuk meg.

Carolyn Rathbun Sutton