myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 18., péntek

A beragadt ablak

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Máté 7:7)

Egy nap a férjem felfedezte, hogy a kocsi vezető oldali ablakát nem lehet felhúzni. Gyorsan megütögette, és meglepetésére felment. Eltelt három hét, és úgy működött, mint a karikacsapás. Egészen addig a napig, mikor megint megmakacsolta magát. Egy hosszú, forró nyári nap ügyintézés után ültünk be a kocsiba, és lehúztuk az ablakokat. Hűvös szellő futott végig az autóban. Ahogy hazaértünk, felhúztuk az ablakokat. De a sofőrülés melletti meg sem moccant. A férjemmel felváltva próbáltuk nyomogatni a gombot, de semmi sem történt. A férjem egy kicsit meg is ütögette az ablakot, mint először, de nem reagált rá. Az ablak beragadt.
A következő napokban végig le volt engedve az autó ablaka. Nem engedhettük meg magunknak, hogy megjavíttassuk a járművet, hát mit tehettünk volna? Attól félve, hogy az autó belseje elázik, úgy döntöttünk, hogy saját ablakot készítünk: a nyílást műanyaggal fedtük be. Egy idő után azonban ez már nem tudta megvédeni az autó belsejét az időjárás viszontagságaitól. Hittem benne, hogy Isten majd gondoskodni fog az ablakunkról.
Férjem a kocsink biztonsága miatt aggódott. Munkába menet egy nyitott parkolóban kell leállítania az autót, de az ablakot nem hagyhatja ilyen állapotban. Hittel még egyszer kiment a garázsba, hogy megnézze, mit lehetne az autóval tenni. Később a garázsban találkoztam vele, és azt javasoltam, hogy mielőtt bármit is tenne, mondjunk egy imát. Elsőre kissé komikusan hatott, hogy mindketten az ablak fölött állunk és imádkozunk. Mindazonáltal az imádság után, egy ötlet pattant ki a férjem fejéből. Szétszedte az ablak kapcsolóját, és megigazította a vezetékeket. Meglepetésünkre az ablak úgy húzódott fel, mintha semmi baja nem lett volna. A férjem és én széles mosollyal fordultunk egymás felé, csodálva Isten hatalmát.
Az Úr számára nincs lehetetlen. Mi magunk próbáltuk megjavítani az ablakot, de már az elején a mennyei Atyánkat kellett volna segítségül hívnunk. Neki semmi sem túl nehéz. Ő mindent lát és mindent tud. Azt akarja, hogy Őt hívjuk segítségül.
A mai igevers arra emlékeztet, hogy nem vagyunk egyedül, kérnünk, keresnünk és zörgetnünk kell, mert mennyei Atyánk válaszolni fog nekünk.

Dianatha Hall-Smith

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.