myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 17., csütörtök

Nem, míg én itt őrködöm

„Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megszabadítja őket.” (Zsoltárok 34:7)

Ahogy a férjemmel megszemléltük a házunk előtt parkoló autóinkban keletkezett károkat, dicsőítve kellett hálát adnunk Istennek. Tudtuk, hogy Isten angyala avatkozott közbe ebbe a zűrzavarba.
Egy nő a teherautójával belehajtott a férjem új kocsijába, ami aztán beleütközött a villanypóznába, és nekiment a furgonomnak, majd a furgonom beleszaladt a szomszéd járművébe. Mint a dominók jöttek egymás után…
Mindez hajnali 4-kor történt, amikor még mind aludtunk, de a szomszédaink is. Istennek hála, hogy senki nem sérült meg. Hihetetlen volt! Ahogy a nő felém közeledett, megkérdeztem tőle, hogy jól van-e. Próbáltam megnyugtatni, és mondtam neki, hogy minden rendben lesz. Még hozzátettem, hogy legyen hálás: egy autót mindig tudunk helyettesíteni, de egy életet soha nem lehet pótolni, ezért adjunk hálát az Úrnak az Ő kegyelméért.
A másik elképesztő dolog az eseménnyel kapcsolatban, hogy a rendőrségnek ki kellett hívnia az áramszolgáltatókat, hogy cseréljék ki az oszlopot, mert a férjem autója beszorult alá. Kétszer is megpróbálták, mire ki tudták szabadítani a kocsit. A szerelő megmutatta a férjemnek a házunkon lévő hibás csatlakozót is, ami ha lángra kapna, felgyújtja a házat. Ha nem történik meg a baleset, soha nem tudtunk volna a tűzveszélyről, és a pózna is a házunkra dőlhetett volna. Az ellenség megkísérelte elvenni az életünket, de Isten mellettünk álló angyala azt mondta: „Nem, míg én itt őrködöm.”
Isten soha nem ígérte nekünk, hogy nem lesznek gondjaink ezen a világon, de azt igen, hogy velünk lesz a gondok idején. Lehet, nem mindig értjük vagy tudjuk meg az okát, miért történik ez vagy az velünk, de megnyugtató, hogy azoknak, akik az Urat szeretik, minden a javukra válik. Az Üdvözítő mindig megfordítja és javunkra alakítja az eseményeket. Isten tehát mindig méltó a dicsőítésre és a tiszteletadásra.

Avis Floyd Jackson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.