myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 10., csütörtök

Mozgalmas álom

„Hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” (Zsidók 2:3)

2020 júniusában csodálattal riadtam fel egy mozgalmas álom után, mely megnyugtatott az üdvösségemre nézve.
Egy sötét dzsungelben és lehetetlen helyzetben találtam magam: oltárhoz kötöttek valamilyen súlyos tettem miatt. A távolban ijesztő alakok kántálták győzelmi éneküket. Elkeseredetten imádkoztam Isten szabadításáért, miközben Sátán már épp tüzet akart gyújtani. A menekülés lehetetlen volt. Olyan reményvesztettnek éreztem magam. Hirtelen megéreztem, hogy a köteleim elszakadnak. Mozdulatlanul feküdtem, attól félve, hogy meglátnak és ismét elfognak.
Az árnyékból Jézus azt súgta nekem: „Ne félj, csak gyere le az oltárnak erre az oldalára.” Miután óvatosan lemásztam, egy Bibliát adott, mondván: „Ez lesz a fény az ösvényeden, hogy lásd, merre menj a sötétben, és biztonságos helyre érj.” Ezután gyorsan felfeküdt az oltárra a helyemre, és a tömeg nem vette észre, hogy elmenekültem.
Miután elindultam a sötétben, egy speciális szemüveget kaptam, és azt mondták: „Használd ezt. Ez a Szentlélek – világossá és érthetővé teszi a bibliai utasításokat.”
Ahogy követtem az utat a Bibliával, amely megvilágította a lépteimet, egy elágazáshoz értem. Az egyik tábla balra mutatott, de a Biblia meghagyta, hogy jobbra menjek. Amint így tettem, az út kivilágosodott.
Útközben láttam, hogy a bal oldali ösvény egy meredek sziklafalhoz vezeti közelebb az embereket, ahol az örök pusztulás tavába zuhannak. Azok, akik ezt az utat választották, több elágazáshoz is értek, ahol lehetőségük volt jobbra fordulni, de sokan figyelmen kívül hagyták a Biblia tanácsait, és lezuhanva elpusztultak. Mások megpróbálták követni a bibliai utasításokat, de nem használták a különleges szemüvegüket, és több rossz forduló után szintén a szakadékba estek.
Miközben a Bibliámmal és a szemüvegemmel tovább haladtam, az út szélén sötét árnyfigurák fenyegettek, akiktől féltem és stresszeltem. Időnként kétségeim támadtak, hogy valaha is kijutok-e arról a sötét helyről, de eszembe jutott az „I Just Keep Trusting my Lord” (Járok a Jézus lábnyomán) kezdetű ének, ami megnyugtatott, és ekkor megkönnyebbülten és üdvösségünkben megnyugodva ébredtem fel! Most azért imádkozom, kedves olvasó, dönts ma úgy, hogy elfogadod Jézus nagyszerű üdvözítő kegyelmét, és ne feledd, hogy az Ő Igéje világosság az utadon (Zsoltárok 119:105).

Merian Richardson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.