myBible logó myBible
Fiókom

2023. augusztus 3., csütörtök

Az élet mint olyan

„De kőváram lett az Úr, és Istenem az én oltalmam kősziklája.” (Zsoltárok 94:22)

Férjemmel nagyon szeretünk Qwirkle-t játszani: a színek, formák és kombinációk játékát. A pontokat az alapján kapjuk, hogy hány azonos színű és alakú kocka van megfelelően elrendezve. Kihívást jelent, és szórakoztató. Előfordul, hogy valaki összegyűjti a legtöbb pontot a játék elején, ám nem feltétlenül ő lesz a győztes. Mások is átvehetik a vezetést, vagy egy személy uralhatja az egész játékot. Előfordul, hogy gyakran játszunk Qwirkle-t, máskor meg hónapokig elő sem vesszük. Mindannyian részt veszünk egy játékban, az élet játékában. Ennél nem lehet választani. Élni annyit jelent, mint részt venni a játékban. Ezt a játékot a nap minden órájában játsszuk. A meghozott döntéseink nagyban meghatározzák, milyen jól megy a játék. Ha elszánjuk magunkat valamire, annak olykor káros hatásai is lehetnek. Bűnös világban élünk, és ellenségünk, az ördög örömét leli abban, hogy nyomorúságot, kísértéseket és mindenféle kétségbeejtő eseményt hoz az életünkbe, hogy megakadályozza a győzelmünket. A Qwirkle játékkal ellentétben a jó hír az, hogy mindenki győzhet az élet játékában. Mint minden játékban, itt is vannak olyan alapelvek, melyek betartásával eredményeket érhetünk el. Mindennek tetejébe nem kell útmutató nélkül játszanunk. Bármennyire rosszak vagyunk a játék elején, átadhatjuk az életünket Istennek, és Ő majd vezet, bátorít és megerősít minket. Megígérte, hogy minden játékunkban velünk lesz. Örömmel tesz győztesekké, és Ézsaiás 41:10-ben arról biztosít, hogy nem kell félnünk vagy elcsüggednünk, mert Ő a mi Istenünk, aki minden egyes lépésnél megerősít bennünket és a segítségünkre siet. Ezek az ígéretek nem biztosítanak arról, hogy minden nap pontosan úgy zajlik majd, ahogy elterveztük vagy reméltük, telistele édességgel és zökkenőmentes megoldásokkal. Sokan ezt várják, azonban Isten valódi ígérete azt jelenti, hogy Ő nem hagy magunkra. A világegyetem Teremtője annyira ismer és szeret bennünket, hogy úgy döntött, minden egyes nap minden pillanatában ott lesz mellettünk. Az a szándéka, hogy mindannyiunkból győztest faragjon. Csak rajtunk múlik, felhasználjuk-e az Ő erejét, hogy győzelmet arassunk ebben a játékban, amit életnek hívunk.

Marian Hart-Gay  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.