2023. július 30., vasárnap
A bűn eltüntetése
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1János 1:9)
Férjemmel nemrég mentünk nyugdíjba, és a napsütötte Floridába költöztünk. Mivel már kíváncsian vártuk életünk ezen fejezetét, nem sokkal megérkezésünk után vettünk is egy házat, és belevágtunk az „új” közös életünkbe. Mindig nagyszabású projekt az új otthon, és a miénk sem volt kivétel ez alól. Míg vártuk, hogy megérkezzenek a bútoraink, addig mi azt a keveset, amit tudtunk, megcsináltuk belülről, én pedig nekifogtam a kinti munkához. Sajnos az új kertem tele volt gyomokkal, és én borzasztóan utálom őket! Nagyon sokféle volt. Míg néhány vékony gyökerű gazt könnyen ki lehetett tépni, mások mélyen gyökereztek, és sok erőfeszítéssel tudtam csak teljesen kihúzni. Némelyik annyira makacs volt, hogy
bár a szára és a levelei leszakadtak, de a gyökerek még mindig a földben voltak. Ezeknek a gyomoknak a makacssága és kitartása, valamint a kihúzással szembeni ellenállásuk arra emlékeztetett, hogy a bűn mennyire makacs, és milyen nehéz lehet kiirtani az életünkből.
A gazokhoz hasonlóan a bűn is mindenféle formában és méretben jelenik meg, néha megtéveszt, és nehezen lehet észrevenni. Ha nem vigyázunk, a bűn gyökeret ereszt a szívünkben, és végül hatással lesz a viselkedésünkre. Egyes bűnök olyan mélyen gyökereznek, hogy igen nehéz lehet kiirtani őket, különösen nem egymagunknak. Vannak olyan bűnök, amelyekről úgy tűnhet, hogy könnyen leküzdhetők és teljesen kiiktathatók, és vannak olyan alattomos bűnök, amelyek látszólag némi erőfeszítéssel eltűnhetnek, de e bűnök gyökerei még mindig ott vannak, készen arra, hogy újra életre keljenek. Az az igazság, hogy egyik esetben sem tudunk egyedül megszabadulni a bűntől: szükségünk van jó Atyánk segítségére.
Isten a mi erőnk, szabadítónk és megbocsátónk. Semmi sem túl nehéz neki, amit megtehetne értünk. Csak annyit kell tennünk, hogy megvalljuk a bűneinket, és Ő teljesen megtisztít és tisztává tesz bennünket. Hagyjuk abba a bűn gyomlálását saját erőnkből, és inkább bízzuk mennyei Atyánkra, hogy távolítsa el azt az életünkből.
Maureen H. Moncrieffe