Ahová az Úr szeretne állítani

„Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem!” (Ézsaiás 6:8)

Úgy nőttem fel, hogy evangelizátorokat hallgattam nyaranta elviselhetetlenül forró sátrak alatt. Lenyűgöztek a képek, ahogy Jézus ölében ülnek a gyerekek, a második eljövetelének dicsősége, Ádám és Éva a bűntelen kertben, és persze a fán levő kígyó, amint megkísérti Évát.
A legjobban azonban azok érdekeltek, amelyek Jézusról és a tanítványairól szóltak, valamint a fényes, ragyogó leírások az Ő visszatéréséről! Talán azért volt ez, mert a gyülekezetem vénjei is Jézus nagyon jó tanítványai voltak, és mi nagyra becsültük őket. Gyermekkoromból nagyon kellemes emlékeket őrzök róluk.
Apa éveken át volt diakónus. Gyakran visszautasította a presbiterséget. Hét évesen nem értettem, miért döntött így. Nekem (a kislánynak, aki gyakran látta, hogy a társainak több van, mint neki) úgy tűnt, hogy nekik szebb ruháik és új lakkcipőik vannak, és úgy éreztem, ha apámból presbiter lenne, az nekem is feljebblépést és nagyobb presztízst jelentene. Apu azonban mindig azt mondta: „Ott vagyok, ahová
az Úr szeretne állítani.” Már főiskolára jártam, mikorra elfogadta a presbiteri tisztséget. A gyülekezet egyik legmegbecsültebb vénje lett, aki egészen 82 éves korában bekövetkezett haláláig szolgált.
Most továbblépek a felnőttkoromra. Házasság és három gyönyörű gyermek.
Nagyszerű szakmai eredmények. Pénzügyi jutalmak. Nyugtalanság. Visszaesés. A nyári táborok elfelejtése. A hit elvesztése. Az utam részei a kétségek völgyei, majd a megújult hit hegyei. Most már olyan gyönyörűen megvilágosodott előttem, hogy apu mire gondolt, és mit élt át.
Ezek után én sem törekedtem presbiterségre. Különféle okokból annyi ellenállás volt, főleg nők részéről. A tüzetes vizsgálat és a megalázó kijelentések olyan messzire elsodortak ettől a tisztségtől, amennyire csak lehet. Isten folyamatosan készített, de én még nem álltam rá készen. Még mindig az érdekelt, hogy mit mondanak az emberek. Azonban a hitem, a belé vetett bizalmam egyre nőtt. Megtanultam felelni az Ő hívására, akaratára és útjára.
Már több mint négy éve vagyok presbiter. Annyira áldott vagyok, és akkora öröm, hogy Isten akaratát teljesíthetem, függetlenül attól, milyen tisztséget is kapok.

Edna Thomas Taylor