A bokorban

„Ha az igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket.” (Zsoltárok 34:18)

Amikor felnőttünk, a szüleim gyakran mondták nekünk, hogy a három legjobb ajándék, amivel tartoznak nekünk: a beszéd (a nyelv), Isten ismerete (a Biblia) és a (kulturális vagy egyéb) műveltség. Már korán elsajátítottam a lányok neveltetésének értékét. Apámat még hagyományos vallás szerint nevelték egy olyan poligám családban, ahol elfogadhatatlan volt lányokat iskolába küldeni. Ezért a lánytestvérei soha nem mentek az osztálytermek közelébe. Ennek ellenére alapos kulturális oktatásban részesültek, amit jó felkészülésnek tartottak a lányok jövőjére nézve, amelynek végső célja a házasság volt. Szüleim úgy érezték, hogy az oktatás ajándék, ezért a testvéreimmel mi járhattunk iskolába.
Apám a romboló polgárháború után az egész családját elköltöztette, és ekkor Nigéria nyugati részére utaztunk, ahol ő teológiai tanulmányokat akart folytatni. Míg ott éltünk, apa és anya küzdött, hogy étel kerüljön az asztalra. Az viszont jó volt, hogy a föld bőségesen termett, és az én szorgalmas anyukám rendkívül keményen dolgozott! Gazdálkodtunk, tűzifát gyűjtöttünk a főzéshez, bokrokat vágtunk ki, és nagy fürtökben szedtük le és adtuk el a zöld, zamatos zöldségeket. Rossz volt viszont, hogy nem tudtunk iskolába járni. Hiányoztak a barátaink és a korábbi életmódunk.
Egyik reggel tűzifa-gyűjtögetés közben érzelmileg megterhelődtem, miközben az otthoni iskolámra emlékeztem. Gondolatban fellázadtam, ahogy elképzeltem a kihagyott órákat. Egy hatalmas sóhaj után drámaian felkiáltottam: „Hol van Ekele Ukegbu?” Frusztráltan, ámde nevetve válaszoltam meg a saját kérdésemet: „A bokorban.” Mindenki nevetett rajtam! Ezzel lelepleztem a félbeszakadt oktatásom miatt a szívemben hordott terhet. Nem is tudtam, hogy az édesanyám is hallott. Szomorúan és elkeseredve rejtette a szívébe ezt a fájdalmas emléket.
Bár nagyon vicces emlék lett ebből az esetből a családban, igen komolyan vették a feltárt bánatomat, és ezzel indult el életem újabb periódusa. A szüleim feláldozták miattunk a terveiket, és visszavittek minket szeretett iskolánkba. Boldogan tértem haza, hogy befejezzem a tanulmányaimat.
Kedves olvasó, te is nehéz terhet hordozol a szíveden? Akkor mondd el Jézusnak. Ő tudja, hogyan kell mindent a javadra fordítani.

Ekele P. Ukegbu-Nwankwo