myBible logó myBible
Fiókom

2023. július 6., csütörtök

Vigyázz vele, mit kívánsz!

„Nektek pedig a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva.” (Lukács 12:7)

Már régóta vágytam olyan frizurára, amely 21. századi, könnyebb ápolni, meg kevesebb időt és figyelmet igényel. Mennyire nem tudtam, hogy milyen nem várt módon fog ez a vágyam megvalósulni!
Egyik nap porszívózás közben megbotlottam a zsinórban, és elestem. Óvatosan mozdultam meg, mivel csonttöréstől tartottam. Micsoda megkönnyebbülés volt, mikor minden jól működött! Azonban éreztem, hogy az arcom jobb felén vérzek. Felhívtam sebészasszisztens kisebbik lányomat, remélve, hogy el tudja állítani a vérzést, és megfelelően beköti majd a sebet. Ő riasztotta a közelemben lakó fiamat, aki azonnal átjött.
Bár a vérzés folytatódott, mégis ellenálltam, hogy bárki is hívja a 911-et, amíg el nem ájultam. Akkor már nem volt mit tenni. Így két héttel a 94. születésnapom előtt, életemben először a sürgősségi osztályra kerültem! Kiderült, hogy a fejbőröm egyik artériája sérült meg, és össze kellett varrni. A beavatkozás során a fejem jobb oldalát leborotválták, a bal oldalt pedig rendkívül rövidre vágták. A vérveszteség miatt éjszakára benn tartottak a kórházban. Másnap csak azért engedtek haza, mert nagyobbik lányom, aki ápolónő, mindent félretett, hogy gondoskodjon rólam a következő napokban. Őt a nővérem váltotta fel csaknem egy héten át.
Tehát látjátok, most már olyan frizurám van, ami minden kívánságomat teljesíti: többé nem ódivatú, minimális ápolást igényel, és fogalmam sincs, ez mikor változik, mert nem nő gyorsan a hajam!
Tanulságok: (1) A függetlenség (vagy makacsság) néha kellemetlenségeket, sőt, nehézségeket okozhat az ember és mások életében is; és (2) ha odafigyelek, hol megyek, és elég magasra lépek, a botlás sem okoz gondot.
Viccesen elgondolkodtam, hogy most talán fáradságosabb lesz-e Istennek megszámolni a fejem hajszálait, hogy a hajam tiszta borosta. Viszont tudjuk, hogy az Úrnak semmi sem túl nehéz. Nekem úgy tűnik, hogy az az Atya, aki ilyen mértékben szeret minket, több mint méltó a hűségünkre, dicséretünkre és hálaadásunkra. Mellesleg bármilyen haja is van vagy nincs a megváltottaknak, valójában már nem
fog számítani, mert mind elégedettek leszünk mindennel.

Lila Farrell Morgan

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.