A keresztségem

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet
pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2:20)

A tanzániai Kilimandzsárón nőttem fel, ahol a szüleim és a nagyszüleim is lutheránusok voltak.  Szerettem a lutheránus életet. Édesanyám kórusban énekelt. Apám a gyülekezet presbitere volt. Minden vasárnap templomba jártunk.
Amikor az 1990-es évek végén az Egyesült Államokba költöztem, ott ismerkedtem meg a férjemmel, Johnnal, és hozzámentem feleségül. Ő adventista volt, de én továbbra is az evangélikus templomba jártam. Megállapodtunk, hogy amikor gyerekeink lesznek, adventistaként fogjuk őket nevelni. Miután az első gyerekünk megszületett, elköteleztem magam, hogy minden szombaton gyülekezetbe járok. De semmi változás nem történt a lelki életemben. Az akkori lelkészünk próbált beszélni velem arról, mennyire fontos, hogy kövessem Jézus példáját, és keresztelkedjek meg, de én azzal söpörtem félre őt, hogy már kisbabaként megkereszteltek, és az elég volt nekem. Azonban soha nem hagyott nyugodni a gondolat. Folyton zavart, mégse tettem semmit.
Ahogy nőttek a fiaim, azon kaptam magam, hogy rendszerint frusztrált és dühös vagyok. Továbbra is válaszokat kerestem a szülői problémáimra, és elkezdtem más anyákkal együtt imádkozni. A reggelente elolvasott áhítataink nagyon sokat segítettek nekem. Rengeteget tanultam, de újra elkezdett nyugtalanítani a keresztség kérdése. Szeretném, ha a gyermekeim engedelmeskednének és követnék Jézust – de mi a helyzet velem? Én is fontolgattam a keresztséget, amikor a legkisebb fiam és a barátai is ezt tették, de ismét elhalasztottam.
Ha tudod, hogy mit kellene tenned, de nem teszed meg, az engedetlenség. Rájöttem, hogy a legjobb dolog, amit a gyermekeimért tehetek, az, hogy egész szívemet átadom Jézusnak. Így hát összeszedtem a bátorságomat, és e-mailben elmondtam a lelkipásztorunknak, hogy szeretnék megkeresztelkedni. Így 2021. január 15-én alámerítettek. Nem gondoltam, hogy a világjárvány miatt az emberek el tudnának jönni, mégis annyi támogatást kaptam! Anyósom Kenyából nézte végig a szertartást a sógornőmmel és a gyerekeivel. A sógoraim, anyukám, a nővéreim és a fiútestvérem is online néztek engem. Az imacsoportomból a hölgyek nagyon messziről is eljöttek. Milyen áldott nap volt! A nővérem gyermekei nagy kíváncsisággal nézték az adást. Imádkozom, hogy egy nap majd elmondhassam nekik, miért kereszteltek meg, és ők is megismerhessék az igazi keresztséget.

Judith Mmari