Együttérző telefonközpontos

„Nemde szolgáló lelkek azok valamennyien, akiket szolgálatra küldtek el azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?” (Zsidók 1:14)

Amikor hazafelé tartottunk az afrikai missziós szolgálatból való végleges viszszatérés miatt, 9 éves fiammal, Kenttel a párizsi Charles de Gaulle Repülőtérre repültünk, de csomagjainkat valahogy a hatalmas város másik felén levő Orly Reptérre vitték. A férjem, aki folyékonyan beszél franciául, egy héttel hamarabb érkezett Párizsba kórusvezetői képzésre. Úgy terveztük, hogy egy belvárosi szállodában
leszünk két napig, majd hazamegyünk az Államokba.
A 2 órás autóbuszút után megkaptuk a csomagjainkat Orlyban. A poggyászfelügyelő ingyenes vonatjegyeket adott a szállodánkhoz legközelebbi belvárosi állomásig. Mikor elhagytuk a repteret, komor képű ellenőr ment végig a zsúfolt buszon, és ellenőrizte a jegyeket.
„Ezek tegnapi jegyek! – csattant rám. – Mit akar itt csinálni, ingyen utazni? Az ingyenes jegyek csak azoknak járnak, akik aznap érkeztek meg!” Nem törődött a gyenge, franciául mondott „De hiszen most érkeztünk!”-emmel, és folytatta a munkáját, miközben „Még visszajövök!”-et kiáltott felénk.
Istenem – imádkoztam csendben –, most mit csináljunk? Hirtelen eszembe jutottak a repülőjegyünk darabkái, amiken ott állt a mai érkezés dátuma. A viszszatérő ellenőr kikapta őket a kezemből, vetett rájuk egy pillantást, és visszadobta az ölembe. Köszönöm, Istenem! – sóhajtottam fel. Az állomáson kicipeltük nehéz csomagjainkat a napos peronra. Uram, éhesek vagyunk, szomjasak, és eltévedtünk. Most mi lesz?
„Az az ellenőr ott hátul elég durván bánt magukkal” – szólalt meg egy kedves hang tökéletes angolsággal közvetlenül mögöttünk. Megfordultam, és két tiszta arcú fiatalembert láttam, akik mosolyogva néztek ránk. „Láttuk az egészet. Ha taxira van szükségük, egy háztömbnyi sétára van. Mivel eléggé tele van a kezük, vihetnénk a két legnagyobb bőröndöt?” 30 óra alvás nélkül Kenttel erősen fogtuk egymás kezét, és szótlanul trappoltunk mögöttük. „Itt is van.” A férfiak letették a táskáinkat, mielőtt taxit hívtak volna nekünk. És ez az utolsó emlékem arról, hogy láttam őket. Perceken belül egy szimpatikus taxisofőr elvitt minket a szállodába, ahol nagyon megkönnyebbülten találkoztunk a férjemmel.
Azon töprengtem, vajon azok a fiatalemberek valóban könyörületes angyalok voltak-e, akiket a könyörülő Isten – aki hallja és megválaszolja az imákat – küldött egy fáradt, túlterhelt misszionárius anyának. Fáradtnak érzed ma magad? Túlterhelt vagy? Az egész mennyország csak arra vár, hogy fogadja a hívásodat!

Carolyn Rathbun Sutton