2023. június 27., kedd
Isten a segítőm (1. rész)
„Isten van benne… megsegíti Isten virradatkor.” (Zsoltárok 46:6)
Az istentiszteletünkre való különleges zenei előkészületeknél így imádkoztam: „Uram, csak segíts megtalálnom a megfelelő zenét, amit majd énekelhetek!” Ahogy átnéztem a kottáimat, lenyűgözött egy darab, a „Follow Me” [Kövess engem], amit még Ira Stamphill írt 1953-ban. Arról szól az ének, hogy nehéz úton járunk, és panaszkodunk Jézusnak, vagy azt gondoljuk, hogy már annyi mindent megtettünk Krisztust követéséért; a refrén pedig a Megváltó válasza: megérti a nehézségeket, mert Ő is kemény utat járt be a keresztig, és arra hív, hogy vegyük fel a keresztünket, és kövessük Őt.
Leültem a zongorához, eljátszottam és végigénekeltem a dalt, de a szavak nem passzoltak az én megtapasztalásomhoz Ezért arra kértem Istent: „Segíts, hogy magaménak érezzem a szavakat!” Majd elővettem egy darab papírt, és elkezdtem írni. Mindössze pár percbe telt. Aztán leültem a zongora mellé az „új” énekkel. Úgy éreztem, ez a nekem való. Míg az első két versszakot kissé átalakítottam az eredetihez képest, a refrénhez nem nyúltam, de írtam egy új, harmadik versszakot is, mely a szívem imája:
Uram, Jézus, segíts minket napról napra, hogy kövessem parancsaidat,
örömteli szívvel szolgáljak neked, és a lábad és a kezed legyek.
Igazíts útba minden egyes lépést az úton, és mutasd meg, mit mondjunk.
Most hallgassuk meg az Ő szavait, és boruljunk térdre elé.
Dicsérem az Urat a segítségéért! Ez a dal lett a bizonyságtevő énekem, és amikor csak tehetem, megosztom másokkal is.
Sharon Follett