2023. június 23., péntek
Örökre a szívembe zártam
„A messzeségből is megjelent nekem az Úr: örök szeretettel szeretlek, azért vonzottalak kegyelmemmel.” (Jeremiás 31:3)
A gyülekezetemben hamarosan előadásokat tartanak a depresszióról – mondta egyik nap az orvosom vizsgálat közben. – Talán hasznos lenne, ha részt venne rajta. Itt van egy telefonszám, ha szeretne rá jelentkezni.” Persze, jól jönne egy depresszióval szóló szeminárium, de egy templomban? Mit tudtam én az egyházról? Nos, ismertem pár karácsonyi éneket, bár nem jelentettek sokat nekem. Mit érdekelt egy jászolban született csecsemő? Mégis segítségre volt szükségem a depresszió miatt, így jelentkeztem.
Az első alkalom estéjén háromszor is elmentem az imaház mellett, mielőtt bementem volna. Meglepett az emberek és a lelkész barátságossága. Idővel beszélgetésbe elegyedett velem a lelkész, és egy nő ült le kimondottan mellém, akit érdekelték a dolgaim. Elkezdtem gondolkodni, hogy talán nekem is ennek a gyülekezetnek a tagja kellene lennem. Hamarosan vettem egy Bibliát egy helyi könyvesboltban. Otthon csak ültem és nézegettem. És ezután? De Isten vezetett. Elmondtam a lelkipásztornak és az orvosomnak, a gyülekezet egyik vénjének, hogy szeretnék csatlakozni a közösségükhöz. A mellettem ülő nő (az orvosom felesége, mint megtudtam) elhívott egy női bibliatanulmányozásra. A sorozat végén megkérdezték tőlem: „Találkozunk szombaton a gyülekezetben?”.
Szombaton? Nem vasárnap járnak az emberek templomba? Ó, hát… Legalább egyszer elmennék. Bár érkezésemkor ideges voltam, hamarosan megnyugodtam. A barátságos emberek olyan szívélyesen üdvözöltek: „Boldog szombatot!” Oké, de mi a szombat? – csodálkoztam rajta.
Nemsoká megtudtam, hogy miért járnak ezek az emberek szombaton imaházba, és mit jelent a szombat. A második prófétai tanulmányomon megnéztem a keresztségi meghívó lapot. Meggyőződés ébredt bennem: Igen, át akarom adni a szívemet Jézusnak, az én Megváltómnak. Június közepén elérkezett az én gyönyörű, napsütötte keresztelőszombatom. Aznap a gyülekezetünk egy másik gyülekezettel együtt tartott istentiszteletet a Mackinac-szigeten. Michigan egyik nagy tavában kereszteltek volna meg.
A lelkész, az orvosom és én belegázoltunk a Huron-tó vizébe. Néhány szó után a lelkész megkeresztelt. Nem hallottam angyalok énekét, de a szívem igen, mert Jézus ott volt! Ami a jászolban lévő csecsemőt illeti, most már tudom, hogy ki Ő: az én személyes Megváltóm örökre a szívembe zárva.
Gail Dotski