Gyerekek egy apától

„Tekintsetek az égi madarakra: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e sokkal különbek náluk?” (Máté 6:26)

A tengerparton találkoztam a fiúval. Karcsú volt, mosolygós és olyan korú, mikor könnyedén lehetett volna 21 vagy 31 éves is. A főbérlőjével sétált, aki meghívott minket vacsorára a lakásukra, hogy megpróbáljon elcsábítani engem a saját főbérlőmtől. Én soha nem találkoztam még velük, de a lakótársam ismerte őket, így hát elmentem. Biriyani csirkét szolgáltak fel nekünk, és bár vegetáriánus vagyok, de megettem, mert úgy tűnik, nem tudok ellenállni a dél-ázsiai fogásoknak. Aztán elmesélte a történetét.
Pakisztánból érkezett, és úton volt Kanadába. 3,5 éve időzött a szigeten. Menekült volt, akit egy halálos fenyegetés miatt evakuáltak hazájából. Miért? Mivel keresztény, és egy olyan szervezetnek dolgozott, amelynek gyakran sikerült muszlimokat keresztény hitre téríteni.
Úgy nézett ki, mint egy gyerek. És mégis itt volt, egy új országban készült új életet kezdeni, miközben elkeseredetten hiányzott neki a régi. Képeket mutatott pakisztáni otthonáról. Szebb, mint az én kanadai otthonom. Mutatott fotókat az édesanyjáról és a húgáról, akik mindketten fiatalok és gyönyörűek. Mutatott képeket magáról is, a régi önmagáról. Az énjét, aki régen volt, márkás ruhákban, szép autóval, drága frizurával. Megnéztem azt az embert, aki most volt. Halávanyan hasonlított rá.
De láttam a hasonlóságot köztünk. Hozzá hasonlóan én is erre a szigetre jöttem, aminek egy hónapnak kellett volna lennie, de három hónap lett belőle, és még ki tudja, mennyi lesz. Volt hasonlóság a bizonytalanságunkban. Ő azonban sokkal jobban megbirkózott az ismeretlenségével, mint én az enyémmel. Míg ő pozitívan állt hozzá, és nem panaszkodott, én csendben ráztam az öklömet Isten felé. Gyűlölöm a bizonytalanságot. Sokkal jobban szeretem tudni, mi jön, még ha kellemetlen is. A tudás birtokában fel tudok készülni arra, amivel szembe kell néznem. De a nem tudás azt jelenti, csak annyit tehetek, hogy átadom magam Isten kezébe, és hiszem, hogy Ő majd gondoskodik róla. Gondoskodik rólam. Itt látom újra a hasonlóságot köztem és új barátom között: még ha nincs is bizonyosságunk a közvetlen jövőnkkel kapcsolatban, abban biztosak vagyunk, hogy bárhol is legyünk, közös Atyánk mindkettőnkről gondoskodni fog. És bár lehet, hogy ez nem mindig tetszik, igazából ez az egyetlen bizonyosság, ami számít.

R. Bowen