2023. június 13., kedd
A használaton kívüli szerszám a szerszámosládában
„Igyekezz kipróbált munkásként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent, és helyesen hasogatja az igazság beszédét.” (2Timóteus 2:15)
A férjem asztalos. Sok-sok szerszáma van, amiket különféle munkákhoz használ. Természetesen nem minden szerszámra van szükség minden munkához. Tudja, hogy melyik szerszámra van szükség ennél vagy annál a munkánál, és azokat viszi magával néhány extra dologgal együtt, arra az esetre, ha mégis szükség lenne rájuk.
Az évek során folyamatosan gyarapította szerszámgyűjteményét. Vannak olyan szerszámok is a szerszámosládájában, amelyekre régen sokszor volt szüksége. Aztán eljött az idő, amikor már nem volt rájuk olyan nagy szüksége, és ezek a szerszámok a láda aljára kerültek. Tudja, hogy jó szolgálatot tettek neki, és tudja, hogy egy napon újra szüksége lesz rájuk, ezért ragaszkodik hozzájuk.
Mostanában kicsit úgy érzem magam, mint azok a használaton kívüli szerszámok. A fiam elköltözött, a lányom pedig már fél lábbal kinn van. Tudom, hogy ez az élet természetes rendje, és jó nézni, ahogy a gyerekeink kibontják a szárnyaikat, és kirepülnek. De tudjátok, én az elmúlt 21 évben háztartásbeli anya voltam, és hogy teljesen őszinte legyek, nem tudom, mi más lehetnék.
Annyi mindenre volt szükségük tőlem, míg felnőttek: étkezésekre, uzsonnákra, ruhákra, fürdésekre, házi feladatokra, érzelmi támogatásra, tanácsokra, baráti vitákra, összetört szívekre. Most már felnőttek, és többé nincs szükségük ezekre anyától.
Ez keserédes érzés. Hálás vagyok, hogy felkészültek, hogy az élet következő szakaszába lépjenek, de én még nem állok készen elengedni őket. Miközben ők az új szerszámosládájukat cipelik a saját szerszámkészletükkel, én ott maradok az alján. A fényes, új szerszámok alatt ott lapul a régi, megbízható, de rozsdás szerszám. De tudjátok, mi az, ami kissé megnyugtat? Hogy még mindig a szerszámosládában vagyok.
Lehet, hogy a férjemnek nem minden munkához van szüksége a régi szerszámaira, de a szerszámosládában tartja őket, ha szükség lenne rájuk. És amikor mégis, mindig hálás, hogy ott tartotta azt a régi, megbízható eszközeit.
Szeretném, ha Isten bármilyen minőségben felhasználna, amit Ő elgondolt. Én csak itt leszek az Ácsmester szerszámosládájában, ha valakinek szüksége van rám.
Cyndi Woods