Isten időzítése

 „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas  keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5:6–7)

Puff! A konyhából kiszaladva, mert azt hittem, hogy az egyik kutya borított fel valamit, megnéztem, mi esett le az ebédlőben. Megdöbbenve vettem észre, hogy a férjem fekszik hanyatt a keményfa padlón. Kábultan feküdt, és csak bámulta a plafont. Majd pár pillanat múlva felállt. Úgy tűnt, jól van, de ahogy a konyha felé indultam, újra összeesett.
„Beviszlek a kórházba.” A kocsikulcsomért nyúltam, nem tudtam, hogyan vigyem ki a kocsihoz.
„Nem. Hívd a mentőket. Nem bírsz felemelni.” A telefonomért tapogatózva tárcsáztam a 911-et.
Amíg ő ott feküdt, összetereltem a kutyákat és felvettem a négyéves lányunkat. Mondtam Rebeccának, hogy apukája kórházba megy, ő pedig a nagymama házába.
Nagyon gyorsan megérkeztek a mentősök, felvették, és már száguldottak vele a kórházba.
Kislányunk az autósülésbe bekötve a „nagyitakarójával” (a nagymama által horgolt babatakaróval) és kedvenc plüssállatával helyezkedett el. Próbáltam nem túllépni a sebességhatárt, és az apósomékhoz hajtottam. Anyósom magával vitte Rebeccát, apósom pedig elkísért a kórházba. Ott letelepedtünk a váróteremben lévő székekre.
Végre megjelent az orvos is a leletekkel: „A férje agyvérzést kapott. Mivel ilyen gyorsan ideért, tPA-t (szöveti plazminogén aktivátort) adtunk neki. Úgy vélem, minden esélye megvan a felépülésre.”
Hálásan és csodálkozva ültem vissza. Aznap korábban értem haza a tornaórámról, és nem sokkal később el akartam menni egy ovisok anyukáinak szóló rendezvényre. A férjem az alatt a másfél óra alatt esett össze, míg én otthon tartózkodtam. Milyen másképp alakulhatott volna a sorsa, ha nem vagyok otthon. Azóta már 10 év telt el: ő erős és egészséges, és nincsenek utóhatásai a stroke-nak.
Isten idejében felemelte őt. Krisztus gondoskodott rólunk azokban az aggasztó időkben, és ma is Ő vigyáz ránk.

Sandy Kolb