2023. június 7., szerda
A kimondatlan ima megválaszolása
„Mielőtt kiáltanának, én már válaszolok, még beszélnek, és én már meghallgattam.” (Ézsaiás 65:24)
Mostohaapám mostanában bekövetkezett halála után egyszerűen nem volt semmi „ha” és „de”, a leglogikusabb az volt, hogy anya velem éljen. Ez azt jelentette, hogy el kellett adni a házát, a bútoroktól meg kellett szabadulni, és az egész házat ki kellett üríteni.
Anyukám nem tudott segíteni ebben, mert 95 éves és demens. Egyszerűen nem volt senki, aki segített volna. Legalábbis én ezt gondoltam. Istennek másfelől más tervei voltak velem. Napról napra láttam, hogy Ő olyan sokféleképpen munkálkodik, hogy az néha már kicsit nyomasztó volt. Azonban volt egy kimondatlan ima, amit megválaszolt nekem.
Egy kedves barátom, aki Floridának egy másik részén járt, felajánlotta a segítségét egy nappal azelőtt, hogy hazarepülne. Miközben az itt-tartózkodását terveztem, arra gondoltam, hogy jó lenne, ha tudnék néhány zöld banánt is szerezni, hogy kiegészítsem az akiszilvát és a sós tőkehalat, ezt a jamaicai nemzeti eledelt, amit reggelire szerettem volna neki készíteni. Az volt a gond, hogy senki nem volt, aki anyámmal maradhatott volna, míg én elmegyek a boltba, és semmiképp nem akartam egyedül hagyni, miközben távol vagyok. Mialatt még mindig azon gondolkodtam, hogy jussak banánhoz, másnap reggel megcsörrent a telefonom. Felvettem, és az egyik barátom volt a vonalban, aki általában elég későn szokott kelni. Érdekelt, hogy miért kelt ennyire korán, mire megkérdezte: „Érdekelne egy kis zöld banán?” Nem hittem a fülemnek! Vajon az Úr most válaszolt ki nem mondott imámra, mielőtt még esélyem lett volna elrebegni neki? Boldogan elfogadtam az ajánlatát, és az örömtől felkiáltottam!
Micsoda Istent szolgálunk! Megígérte, hogy bármi történjen is, Ő gondoskodik rólunk. Ahogy a szöveg mondja, azt is megígérte, hogy válaszol, mielőtt hívnánk, és meghallgat, már akkor, amikor még csak beszélünk. Barátaim, bízzatok benne ott, ahol nem tudjátok nyomon követni Őt. Ő ott van, és vár ránk, hogy segítsen, még úgy is, ha nem kértük.
Maureen H. Moncrieffe