Még mindig történnek csodák (2. rész)

„Magasztallak téged, Istenem, Királyom… Nagy az Úr.” (Zsoltárok 145:1, 3)

Nem maradtak el a barátok, a család és az egyháztagok imái, miközben vártuk, hogy az Úr akarata beteljesedjen. Az Ő kegyelméből számos vizsgálat, képalkotás és próbatétel után kitűztek egy időpontot, amikor a férjem kórházba kerülhetett egy műtét előtti beavatkozásra. Miközben a felvételre készültünk, egy hívás érkezett, hogy Adjei biztosítása nem fedezi az idegsebész beavatkozását.
Miért nem? Ő nem Adjei biztosítóhálózatához tartozik.
Elbátortalanodtunk? Igen! De hittel imádkoztunk, hogy valahogy minden rendben lesz. Hirtelen ismét egy hívás jött az orvos asszisztensétől, hogy a férjem jelentkezzen a sürgősségi osztályon, és ott egy ápolónő fog vigyázni rá. A sürgősségi osztályon senkitől sem tagadják meg az ellátást – akár van biztosítás, akár nincs. Így a sebész a műtétet a tervek szerint el tudja végezni.
A Covid–19-korlátozások miatt mikor a férjemet bevittem a kórházba, csak őt engedték bemenni. Engem könnyek között küldtek haza az ajtóból. Felhívtam a nővért, aki biztosított róla, hogy az orvos két nappal az operáció után felhív. Három nap egyedül várakozás gyötrelme után csörgött a telefon, és az idegsebész volt a vonalban: „Jó hírem van. A férje műtétje jól ment, és hét óra alatt sikerült. Ó, már mozgatja a lábát!”
„Ámen. Dicsőség Istennek!” Ez nagyszerű hír volt. Mozgatta a lábát, és a daganatot is eltávolították. Ez reményt adott, hogy a férjem biztosan újra járni fog. Nagyon hálás vagyok Istennek, ennek az idegsebésznek és a csapatának. Egy hét fájdalom és szenvedés után a férjemet most már átszállították egy rehabilitációs intézménybe, és bár még mindig nem látogathattam meg, de telefonon keresztül beszéltünk. Az imák töretlenül folytatódtak, és az Ő kegyelméből hat héttel később mindenki, beleértve az orvost is, meglepődött, hogy a férjem felállt, és már járókeret és sétapálca nélkül járt, hogy soha többé ne menjen vissza.
Igen! Pontosan így. És ha ez nem csoda, akkor mit gondolsz, mi lehet? Nekem, a gyülekezetem, a munkatársaim, a barátaim, az idegsebész és a családom számára ez a legnagyobb csoda az életünkben. Ezért megkérdezem: „Történnek még csodák ebben a gonosz világban? Igen, történnek. Csak higgyetek!”

Mable Kwei