2023. május 30., kedd
Jézus parancsainak elfogadása
„Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, sőt, azoknál nagyobbakat is tesz, mert én az én Atyámhoz megyek.” (János 14:12)
Én nem fogadok el szívesen parancsokat másoktól. És te? Ebben már nem vagyok biztos. Az emberi természet olyan, hogy maga akarja irányítani az életét, a napját és a szakmáját. Vannak emberek, akik jobban szeretnek másokat irányítani és megmondani nekik, hogy szerintük mit tegyenek, és hogyan éljék az életüket – különösen vallási értelemben.
Frank Sinatra egyik dala jutott eszembe: „I Did it My Way”. A dal szavai jól tükrözik a gondolkodásunkat, amivel erre a világra születtünk. Azt hiszem, ezt a dalt játszották John McCain szenátor gyászszertartásán, mialatt az emberek az ünnepélyes szertartásról távoztak. McCain mélyen tisztelt amerikai politikus, államférfi és az Egyesült Államok Haditengerészetének tisztje volt, aki az Egyesült Államok arizonai szenátoraként szolgált, és arról volt ismert, hogy a maga módján végezte a dolgait. Mikor Sinatra arról énekel, hogy a maga útját járja: „Így csinálom… Én csinálom” – pont ezeket a szavakat hallottam vissza a gyermekeinktől, amikor beszélni kezdtek.
Ahogy ma a Szentlélekhez társultam az Isteni pillanatok imanaplómban, elolvastam október 17-ét (annak ellenére, hogy már október 18-a volt; ó, ne, egy nap lemaradás az olvasásban?!), és Oswald Chambers erőteljes áhítatoskönyvének (a My Utmost for His Highest-nek) a kezdő mondata így szól: „Az ima nem készít fel nagyobb művekre – az ima a nagyobb mű… Az imádság harc, és nem számít benne, hol vagy.” Az ima megszabadít a kontrollért folytatott harctól. Atyám és Uram kezébe és akaratába teszi le az irányítást.
Te kitől fogadsz el rendelkezéseket? Ahogy ma tanulmányoztam és hallgattam Istent, Ő arról biztosított, hogy az az útja, hogy „fedez engem”. Ha engedélyt adok neki, akkor Ő elveszi az akaratomat, és megengedi, hogy a menny kifejezett akarata valósuljon meg az életemben. Úgy döntök, hogy átadom neki a napomat, vágyaimat, szenvedélyeimet, gondolataimat, csak azért, mert azt akarom, hogy Ő irányítson engem… „egyszerűen azért, mert szokásom, hogy Jézus Krisztustól fogadom el a parancsaimat”.1 Minden nap, minden órában és minden pillanatban úgy döntök, hogy hatalmas Teremtőmtől, szeretett Megváltómtól, szívem és lelkem szeretett Urától fogadom el a parancsaimat. És te kitől fogadod el a parancsokat?
Mary H. Maxson
1 Oswald Chambers: My Utmost for His Highest.