myBible logó myBible
Fiókom

2023. május 15., hétfő

Amikor Isten nemet mond

„Mert amiképpen magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézsaiás 55:9)

Mit csinálsz, amikor Isten azt válaszolja, hogy nem? – A mesterképzésem volt életem legnehezebb 24 hónapos tanulmánya! Nem is emlékszem, hányszor sírtam a csalódottságtól, mivel nem értettem, hogy kaphattam ilyen jegyeket. Egyre jobban elhatalmasodó stresszt éltem meg, és úgy éreztem, nem látom, miként fogok valaha is haladni a tananyaggal. Emlékszem azokra a csúcspontokra, amikor jobb jegyet kaptam, mint amire számítottam. A hullámvasút során végig folyamatosan elképzeltem magam kalapban és talárban, miközben a szüleimmel együtt részt veszek a diplomaosztó ünnepségen.
Sikeresen befejeztem a képzést, és már alig vártam, hogy megünnepeljem az elért eredményeimet. Aztán jött a lesújtó hír: a diplomaosztó ünnepségemet szombaton tartják meg. Megkértem rá imaharcos barátaimat, hogy járjanak közben értem: Isten gondoskodjon arról, hogy egy másik napon vehessek részt a ceremónián. Ahogy teltek-múltak a napok, és egyre közeledett az alkalom, egy újabb e-mailt kaptam, amelyben megkértek, erősítsem meg a részvételemet, ámde az időpont nem változott. Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, hogy nem veszek részt. Bevallom, hogy többször is elsírtam magam a csalódás miatt, amit éreztem. Emlékszem, hogy elmondtam anyukámnak, hogy elküldtem a válaszlevelemet, amelyben elutasítottam a részvételemet. Anyu megölelt, és azt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy nehéz szívvel küldted el. Ebben az életben mindig lesznek csalódott pillanataink, de képzeld csak el, ha a mennyországba való bejutásról maradnál le. Az nem lenne még nagyobb csalódás?”
Két napja lett volna a diplomaosztóm, és tudjátok, az anyával folytatott beszélgetés után megváltoztattam az imáimat. Megkértem Istent, hogy vegye el a fájdalmamat és a csalódottságomat, mert egyszerűen már nem tudtam kezelni. Azt is beismertem, hogy továbbra is dicsérni fogom Őt a „nem” ellenére, mert Ő irányítja az életem. Bár a mennyország ezen oldalán talán soha nem fogom megtudni az okát, de megnyugtat, hogy az Úr csak azt akarja, ami a legjobb nekem. Vannak idők, amikor abba kell hagynunk a dörömbölést a zárt ajtókon, és arra kell összpontosítanunk, hogy bízzunk a mennyei Atyánkban. Ő csakis a legjobbat akarja nekünk adni, és ez legyen a mi célunk is.

Jenny Rivera

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.