2023. május 7., vasárnap
A kiválasztott anya
Gábriel így üdvözölte őt: „Jó reggelt! Isten szépségétől vagy gyönyörű, gyönyörű kívül-belül! Isten legyen veled.” (Lukács 1:28, az angol The Message fordítása)
Még fiatal lány volt Mária, amikor az angyal elment hozzá, hogy elmondja neki, ő lesz a kiválasztott, aki megszüli a Messiást, akinek a születésében az asszonyok már évek óta reménykedtek. Mária reszketett, és azon tűnődött, hogy történhetett ez meg, hiszen korábban még soha nem volt férfival. Persze József jegyese volt, de még nem házasodtak össze. Hogy szülhetett volna gyereket férj nélkül?
Mária hittel vállalta a felelősséget, bízva Urában és az angyal magyarázatában. Biztos vagyok benne, hogy a szülei csalódottak voltak, mikor megtudták, hogy teherbe esett. Ez rájuk is rossz fényt vetett. De Mária nem hagyta, hogy a szégyen, a kínos helyzet és az elutasítás, ami a terhessége alatt érte, megakadályozza abban, hogy hűséges maradjon Urához. Érthető, hogy Józsefnek nehéz volt elfogadnia Mária állapotát, amikor tudta, hogy nem tőle van! Micsoda zűrzavar! Abban mutatkozik meg a hűsége, hogy elfogadta, amit az angyal mondott neki, és azonnal az utasításai szerint cselekedett. Isten tudta, hogy ez a pár lesz a legjobb szülő Fia felneveléséhez. Biztos vagyok benne, hogy naponta imádkoztak a mennyei vezetésért, hogy készítse fel őket erre a nagy felelősségre. Miközben Mária napról napra tanította Jézust, az angyal szavai ott motoszkáltak a gondolatai között, ami arra késztette, hogy érezze, mennyire fontos „jól végeznie a dolgát”. Tudom, hogy fiatal anyaként én is aggódnék, hogy rossz döntést hozok a fiaimmal kapcsolatban, de dicsérjük az Urat, aki megígéri, hogy mindig is a segítőnk lesz, és megadja nekünk a józan döntésekhez szükséges bölcsességet és helyes ítélőképességet.
Mária szeretete évről évre erősödött Jézus iránt, így amikor kigúnyolták, elutasították és végül megölték, fájdalma és vesztesége nagyon mély volt. Ő is átérezte a fájdalmát. Megpróbálta megérteni azt a mélységes szeretetet, amely arra késztette Őt, hogy fiatal életét feladja. A kereszt lábánál állt, hűségesen szeretettel és elkötelezetten. Hihetetlen fájdalma ellenére Jézus tiszteli édesanyját, és gondoskodik róla a továbbiakban. Isten ma is ugyanezt teszi, szeretve, irányítva és tisztelve az édesanyákat, miközben hűségesen szolgálnak neki.
Louise Driver