myBible logó myBible
Fiókom

2023. május 5., péntek

Az ígéretnek örvendezve

„És szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:4)

Anyukám 2013-ban hunyt el. Minden olyan hirtelen történt. Én voltam a női szolgálatok vezetője a gyülekezetemben, és „Az idő a kezemben” című szombati idősek programját vezettem. A gyönyörű bulletin elején idősödő kezek képe látszott. Csoda szép program volt. Megkértem anyukámat, hogy mondja el ő a gyermekeknek a történetet. Fenomenális munkát végzett. Befejezte, majd leült mellém, a fejét a vállamra hajtotta, és azt mondta: „Fáj a fejem”.
„Anya, pihenjél csak” – válaszoltam. A gyülekezet után úgy éreztük, hogy be kell mennie a kórházba. Nem tudtam, hogy anyának súlyos agyvérzése volt. Teljesen összetörtem.
Annyi tervem volt a női szolgálatokkal kapcsolatban: szemináriumok, egy elvonulás csak hölgyeknek, új anyukák megsegítéséről szóló tanfolyamok, önkéntes munka, hogy minden hónapban egy estét adjunk az anyáknak ingyenes bébiszitterkedéssel, valamint válási és gyásztanácsadással. Terveztem egy műhelyt, ahol tizenéveseket tanítanék főzni, varrni és kötni, valamint mentorokat adnék nekik, hogy legyen egy biztonságos hely, ahol bármit megbeszélhetnek. Éppen lendületben voltam, csodálatos, lélekkel teli tervekkel a hölgyeim számára, és akkor hirtelen darabokra hullt az életem. Az én édes anyukám – az én földi sziklám, barátom és bizalmasom – egy pillanat alatt eltűnt. Már nem hallottam a hangját suttogni: „Szeretlek, drága lányom!” Hónapokig zsibbadt voltam, és végül feladtam az pozíciómat.
Visszatekintve látom, hogy az Úr isteni módon kezelte a helyzetet. Megértette a fájdalmamat: az Ő egyszülött Fia kegyetlen, igazságtalan és fájdalmas halált szenvedett el értem, anyáért és mindannyiunkért.
Az életnek ezen az oldalán soha nem fogom teljesen megérteni, Atyám hogyan adhatta oda Fiát kereszthalálra, de azt tudom, hogy az irántam érzett szeretete késztette Őt arra, hogy ilyen áldozatot hozzon meg. Anyukám szeretett engem, de senki sem szeretett jobban, mint Jézus. Továbbra is örvendezni fogok az Ő ígéreteiben.

Zandra LaMar Griffin

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.