myBible logó myBible
Fiókom

2023. május 1., hétfő

Fészkelőhelyek

„A veréb is talál házat és a fecske is fészket magának, ahová fiókáit helyezze oltáraidnál, ó, Seregek Ura, én Királyom és én Istenem!” (Zsoltárok 84:4)

Mostanában nyitott ablaknál alszunk. Már hajnali 5 óra körül elkezdődik kinn a csicsergés. Ott fekszem, és tudom, hogy a legjobb üzletet kötöttem. Anélkül kempingezünk, hogy tényleg kempingeznénk! Halljom a madarak csivitelését, miközben bent alszom. És tudod, nekik aztán sok mondanivalójuk van: a galamb gyászosan kiabál, a poszáta különböző dialektusokat beszél, és az az egy gerle arra emlékeztet, hogy azért nem minden madárhang kellemes. Manapság nehezen találni emberi zajtól mentes helyet. Szerencsére hajnali 5-kor az emberek olyan rendesek, hogy a mi környékünkön még nem kezdik el nyírni a füvet. Amint az első beindul, sötétedésig tart a monoton zúgás.
Hamarosan költözünk, és bár a lakásunkat erdő határolja majd, egy forgalmas főútvonal sincs messze. És persze egy lakásban emberek lesznek majd körülöttünk. Kétlem, hogy nyitva tartom az ajtót, és fogom hallani a madarakat. Az élet lényegesen megváltozik. Ahogy körülnézek a sok cuccon, amit összepakoltunk, és a dobozokon, amik házunk minden sarkát ellepik, nem tehetek róla, de egy kicsit szomorú vagyok. Nagyon sok minden megváltozott számunkra az elmúlt néhány hónapban. Pár dolog, amit mi irányíthattunk, és egy-két váratlan dolog, amit az élet ránk zúdított. De Jézus azt mondja: „Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Máté 10:29, 31) Ha az Atya annyira törődik a kis madárkákkal, hogy tudja, mi történik mindegyikükkel, akkor mennyivel inkább törődik veled, velem és minden emberrel?
Mikor legközelebb megállsz, és hallgatod a madarak csicsergését, imádkozom, hogy gondolj a fenti Igékre, és tudd, hogy az Úr melletted van, bárhol is vagy, ha úgy döntesz, hogy az Ő oltárát teszed otthonoddá.

Deidre A. Jones

Eredetileg a http://highlandcounty22.adventistchurchconnect.org/sabbath-thoughts-blog/
nesting-grounds oldalon jelent meg.
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.