myBible logó myBible
Fiókom

2023. április 30., vasárnap

A kocka

„Az ember sorsot vet az ölében, de az Úrtól van minden döntés.” (Példabeszédek 16:33)

Kedves testvérem Krisztusban, te is hozzám hasonlóan küzdesz azzal, hogy szinte minden helyzetet te akarsz irányítani? Huhú! Kissé megkönnyebbültem ettől a vallomástól. A vágy, hogy saját kezembe vegyem a dolgokat, és mindent elrendezzek, irányítsak, instruáljak, egyszóval kontrolláljak, gyakran sok mindenből kiűzi az örömöt. Bármilyen gyakran gondolom is, hogy már megtanultam elengedni és átengedni Istennek és más megbízható személyeknek az életemben, hogy átvegyék a vezetést, de a végén még mindig erősen kapaszkodom bele.
Példabeszédek könyve számtalanszor volt már menedékem és erőforrásom oly sokféleképpen. Újra és újra elolvastam ezt a könyvet a Bibliában. És minden alkalommal, amikor elolvasom, újat és felüdítőt tanulok belőle.
Az egyik legutóbbi olvasmányomban találkoztam Példabeszédek 16:33-mal, mely arra emlékeztet minket, hogy amikor elvetjük a kockát, nem irányíthatjuk a végeredményt – csak Isten tudja, hogyan esik le. De előbb tisztázzuk: ez semmiképpen sem a szerencsejátékot támogatja, és kuncogok is a gondolaton, azonban arra utal, hogy bár lázasan dolgozunk azon, hogy irányítsuk, hogyan alakulnak az események az életünkben, a végeredményt a menny határozza meg. Halleluja! Köszönöm, Jézus! Ez egy fantasztikus elképzelés. Szóval amikor elutasítják azt a pályázatot, vagy amikor ez a befektetés meghiúsul, esetleg véget ér az a kapcsolat, lehet, hogy az Úr döntött úgy, hogy az eldobott kocka kimenetele nem az, amit Ő akart az adott pillanatban számodra?
Ez az elképzelés nem zárja ki a tényt, hogy tetteink és döntéseink hozzájárulnak, a dolgok hogyan történnek meg az életünkben, ezért ezt szem előtt kell tartanunk. De bármennyire is fájdalmasak a csalódások, amelyekkel szembe kell néznünk, legyünk biztosak abban, hogy a Mindenható irányítja az eseményeket. Ő meg fogja engedni a megfelelő kimeneteleket, ezért nyugodtan bízhatunk benne. Isten segítsen bennünket, hogy ne essünk áldozatul annak a gondolatnak, hogy hagyjuk, a dolgok irányítása iránti vágyunk az Ő vezetésének útjába álljon az életünkben. Isten áldjon, mikor átadod az akaratodat az Ő szent vezetésének, és gyorsan engedelmeskedj, mikor megmutatja, merre indulj el.

Taniesha K. Robertson-Brown

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.