Éretté válás

„Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és örökkön örökké.” (2Péter 3:18)

Roslyn kolléganőm jó érzékkel bánik a növényekkel. Az irodában lévő növények az ő gondos odafigyelésének köszönhetően virágoznak. Egyik nap egy fokföldi ibolyát kapott ajándékba. Hamarosan észrevette, hogy nem úgy virágzik, ahogyan várta. Sok levele lekókadt, mintha kimerítette volna az élet küzdelme, vagy a szélei sárgultak az alultápláltságtól. Otthonról behozta az irodába, hogy változtasson a környezetén, remélve, hogy „összeszedi magát”. Egy napos helyre állította egy másik fokföldi ibolya mellé, amelynek lila virágai mindennap örömet jelentettek nekünk.
„Ez nem tűnik olyan egészségesnek, mint a többiek” – mondtam a beteges jövevényre mutatva.
A küszködő növény megmentése érdekében, amikor nem javult a helyzet, elvitte egy közeli kertészetbe, ahol diagnosztizálták. Amikor visszatért, komor arckifejezése elárulta, hogy nem volt jó a prognózis.
„A nő a növénykertészetben azt mondta, hogy haldoklik. Nincsenek gyökerei” – mesélte Roslyn.
Bár nem értek a növényekhez, különösen a finom fokföldi ibolyához, mégis sokra tartom a szépségüket, mint Isten teremtő erejének bizonyítékát. Fájt a gondolat, hogy talán nem lehet megmenteni. A környezetének áldozatává vált. A cserép túl nagy és túl mély volt ahhoz, hogy a gyökerének megadja, amire szüksége volt a fejlődéshez. Ha a gyökérzet nem tölti ki a cserepet, a fokföldi ibolya nem tudja felvenni az összes vizet, amire szüksége van. Nem tud teljes mértékben kifejlődni.
Roslyn azonban visszatért a növénykertészetből, és tanácsokat kapott, hogyan indítsa el az új növekedést az egészséges levelekből. Izgatottak lettünk az új kilátásai miatt. Reméltük, hogy helyreállíthat, és végül virágba borulhat.
Megpróbáltam elképzelni, milyen bánatot is érezhet mennyei Atyánk, amikor az Ő drága „virágai” közül valaki elsorvad a hitében, mielőtt esélye lenne éretté válni. Ahhoz, hogy élni tudjunk, szilárd kapcsolatot kell fenntartanunk Istennel. Gyökereinknek benne kell megvetniük a lábukat, akitől kapjuk a növekedéshez szükséges tápanyagokat. Ahogyan a fokföldi ibolya egy igazi kertész gyengéd kezében volt, mi is akkor tudunk virágozni, ha a Mester szerető gondoskodásában gyökerezünk meg. Ő izgatottan várja a jövőt, amit számunkra tervezett, és tudja, hogy képes helyreállítani minket, és elérheti, hogy „kivirágozzunk” érte.

Sherma Webbe Clarke