Az áldás záporai

„Áldást adok rájuk magaslatom körül, és esőt adok nekik a megfelelő időben; áldott esők lesznek.” (Ezékiel 34:26)

Mostanában újra elolvastam egyik kedvenc könyvemet, ami a Kongresszusi Könyvtár szerint a Krisztus életéről írt legjobb könyv, természetesen a Biblián kívül. Előtte valami megfelelőért imádkoztam egy pár héttel később esedékes előadás kapcsán, amit „Az áldás zápora” témában adhatnék elő egy női csoportnak. Ahogy Jézus életét olvastam, két mondat tűnt fel nekem: „Őt [Jézust] már a legkorábbi éveitől kezdve egyetlen cél vezette: azért élt, hogy másokat megáldjon.” „Az Őt körülvevő remény és bátorság légköre minden otthonban áldássá tette Őt.”
Jézus áldások záporanként jött hozzánk: leprásokhoz, betegekhez, özvegyekhez, depressziósokhoz és megszállottakhoz – mindenki számára áldásként és példaként jött el. Ó, minden nap éljünk úgy, hogy áldássá váljunk mások számára!
Néhány nappal később újra elolvastam Jézus életét, és alig akartam elhinni, hogy az „áldások zápora” kifejezés kétszer is szerepel az általam olvasott fejezetben, a 14. részben. „Mindazok, akik Istennek szentelik magukat, a fény csatornái lesznek. Az Úr az Ő ügynökeivé teszi őket, hogy másoknak is közvetítsék kegyelmének gazdagságát. Megígérte: »Áldást adok rájuk magaslatom körül, és esőt adok nekik a megfelelő időben; áldott esők lesznek.« (Ezékiel 34:26)”  Néhány bekezdéssel lejjebb ezt olvastam: „A mással jót tevő ember bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül. »Áldás záporai lesznek.« »Aki öntöz, azt is megöntözik.« (Példabeszédek 11:25)”  Úgy néz ki tehát, hogy amikor megáldunk másokat, mi is áldottak leszünk, és hát nem olyan ez, mint Isten? Legyünk ma és minden nap „áldás zápora” valaki számára.

Rita Kay Stevens