2023. március 29., szerda
Zavaros vizek
„Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megkapja.” (Jakab 1:5)
Néhány hete elmondtam az anyukámnak, hogy úgy döntöttünk, elaltatjuk a macskánkat, Margit hercegnőt. Az összes okot felsoroltam, miért gondoltuk úgy, hogy itt az ideje. Ő azt kérdezte tőlem: „Engem vagy magadat próbálod megygyőzni? Mert apa és én két hónapja beszéltünk róla, és már akkor is úgy gondoltuk, hogy eljött az ideje.” Nyilvánvaló volt Margit hercegnő fájdalma és rosszulléte, de az érzelmeim folyton útjába álltak annak, amiről tudtam, hogy meg kell történnie. Mióta meghoztam a döntést, bűntudattal küszködtem, mert a szomorúság mögött valahogy mégis boldog voltam. Boldog voltam, mert már nem kell azzal foglalkoznom, hogy nem az alomtálcán végzi a dolgát, és nem kell többé gyógyszert lenyomnom a torkán – amit mindketten utáltunk. Boldog voltam, hogy nem lesz több éjféli üvöltözés, és nem kell magunkkal vinnünk, mikor elköltözünk, mert az neki és nekünk is kemény lett volna.
Egy ismerősöm néhány hónapja vesztette el a férjét. Súlyos demenciában szenvedett, és a nő annak ellenére otthon tartotta, hogy neki magának is komoly egészségügyi problémái voltak. Amikor a férfi elhunyt, emlékszem, hogy bűntudattal küzdött, és én meg azon tűnődtem: vajon miért? Bár egy háziállat közel sem ugyanolyan, mint egy házastárs, most már némi halvány sejtésem van arról a bűntudatról, amit ő megélt. Bűntudat a saját boldogsága és megkönnyebbülése miatt, hogy valaki, akiről sokáig gondoskodott, aki megnehezítette az életét, annak ellenére, hogy szerette, most eltávozott. A megkönnyebbülés, a szabadság…a bűntudat.
„Csalárdabb a szív mindennél.” (Jeremiás 17:9) A szívünk zavaros a nehéz döntések és érzelmek tekintetében. Ha valaha is küzdöttél bűntudattal az érzések áradata miatt, amit egy szeretted elhalálozása vagy egy elaltatandó háziállat miatt éreztél, hadd nyugtassalak meg, hogy ezzel nem vagy egyedül! Te a végsőkig szeretted azt a személyt vagy kisállatot, még akkor is, ha nem mindig voltak szeretetteljesek a gondolataid. Még akkor is, ha gyászoltad a veszteséget, és megkönnyebbülést is éreztél. Emberként összetett érzelmeink vannak. Nem baj, ha vegyesek az érzéseink. Kérd Istent, hogy segítsen át a nehéz időkön, és Ő megteszi. Lehet, hogy nem változtatja meg a helyzetet, de veled fog jönni, és bölcsességet ad. Csak kérned kell tőle!
Deidre A. Jones