2023. március 25., szombat
A halálos ítélet
„Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6:23)
Az utóbbi időben ilyen-olyan betegségek miatt sokat romlott az egészségem, és volt köztük néhány autoimmun, néhány neurológiai és néhány genetikai betegség. Új diagnózisokat is állítottak fel olyan tünetekre, amelyek már gyermekkorom óta kínoznak, és ez megkönnyebbülést jelent, még úgy is, ha maga a baj gyógyíthatatlan. Legalább válaszokat kaptam. Amikor az egyes problémákról kutatást végeztem, amelyekkel naponta küzdök, három közös vonást találtam bennük: a stroke-ot, a szívrohamot és a hirtelen halált. Ez úgy hangzik, mint egy halálos ítélet! Különösen mivel már ért „mini stroke”, és szívproblémáim is vannak.
Biztos vagyok benne, hogy ezzel sok olvasó is tud azonosulni, hiszen a krónikus fájdalom, az autoimmun betegség, a rák vagy a modern társadalmat sújtó prob lémák bármelyike érinthet téged is, miközben ezt olvasod. E bajok némelyike gyógyítható; némelyik kezelhető vagy kezelhető jobb étrenddel/életmóddal vagy gyógyszerekkel; mások pedig egyszerűen csak fejlődnek, és nem áll a rendelkezésünkre ismert kezelés vagy gyógymód. Azok, akik ezekkel élnek együtt, úgy is érezhetik, mintha megkapták volna a halálos ítéletet, és ez olykor elkeserítő.
De tudtad, hogy mindannyian halálra vagyunk ítélve? Ez így van! A különbség a földi betegségeink és a bizonyos halálos ítélet között azonban kétarcú, mert noha ez a halálos ítélet örök, de van rá gyógymód is! Róma 6:23 szerint: „Mert a bűn zsoldja halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Szerencsére ez a vers nemcsak arra emlékeztet, hogy a bűneink miatt halálos ítélet lebeg a fejünk felett, hanem reményt is nyújt! Van kezelés és gyógymód erre a halálos ítéletre: és ez a gyógymód Jézus, a mi Urunk és Megváltónk!
Nem számít, hogy min mégy keresztül, kedves olvasó, csak átmeneti a halálos ítélet, amellyel ebben az életben szembesülsz. Ez a világ hamarosan egy nap elmúlik, és földi gondjaink és betegségeink is véget érnek. A kihívások, amelyekkel sokan naponta szembesülnek az egészség, pénzügyek, házasság stb. terén, mind véget érnek, amikor Krisztus visszatér. Válasszuk Őt, és engedjük meg neki, hogy megtisztítson a bűntől, és eltávolítsa rólunk az örök halálos ítéletet.
Samantha Nelson