Isten irgalmassága (2. rész)

„…elárasztod fejem olajjal.” (Zsoltárok 23:5)

Az AIDS Hospice-ban havonta kétszer tett egyik látogatásunkon észrevettem, hogy egy ismeretlen beteg ül a bejáratnál. Sebek borították a kórterembe nemrég érkező pácienst. Nem tűnt olyan betegnek és soványnak, mint a többi, de a karján és lábán látható hegektől összeborzadtam.
„Én nem fogom megmasszírozni – döntöttem el. – Csinálják csak a többiek.” Mivel úgy gondoltam (és titokban örültem ennek), hogy 12 másik ember is segíthet neki, felkerestem a kórteremnek egy olyan részét, ahol a legkevésbé valószínű, hogy az ő szállása van, és elkezdtem ott masszázst kínálni a betegeknek.
Befejeztem a munkát egy pácienssel, és felkészültem a következő masszírozandó személyre. Ahogy megfordultam, szemtől szemben álltam azzal a férfival, akit a bejáratnál vettem észre. Fogalmam sem volt, mióta állt ott.
„Masszázst szeretnék” – szólított meg. Angolul beszélt! A kórterem 60 betege közül alig néhányan beszéltek. Az üzenet félreérthetetlen volt.
„Szeretnéd, ha megmasszíroználak?” – visszhangoztam, és mosolyogva próbáltam leplezni meglepetésemet és hitetlenségemet. Miért pont én? Hol voltak a többiek?
„Igen” – és lefeküdt a 2 méterre levő ágyára.
A fejétől kezdve egy kis olajat csepegtettem a fejbőrére, és bemasszíroztam. De a karjára, a hátára és a lábára is öntöttem belőle. A száraz bőr nem tudott eleget felszívni. Még több olajat csorgattam rá, és óvatosan bedörzsöltem. Hamarosan elkezdtek leválni róla a pikkelyes bőrdarabok. Még több olajat adtam. Az elhalt bőr felhalmozódott az ágyneműre, ezért lekapartam, és a közeli szemetesbe dobtam a huzatot. Csendben, imádkozva dolgoztam, miközben ő szótlanul figyelte minden mozdulatomat.
A következő úton már alig vártam, hogy lássam, hogy van a férfi, de az ágyán egy másik beteg feküdt. Végigjártam a kórtermet, de nyomát se találtam. A kérdés a mai napig foglalkoztat: Miért pont engem kért meg a csapat több mint tíz másik tagja közül? Ismerte a gondolataimat? Soha nem fogom megtudni. De azok a percek, amikor őt masszíroztam, a győzelem napját jelentették számomra. Számos leckét tanított meg nekem, amelyek közül az egyik: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít” (Filippi 4:13), mert az Úr képessé tett egy olyan lépésre, amit egyedül nem tudtam volna véghezvinni, és korábban még utálatos volt előttem.

Bienvisa Ladion Nebres