2023. március 21., kedd
Nem múlhatjuk felül az Urat
„Hozzátok be a raktáramba a tizedet mindenből, hogy legyen ennivaló a házamban! Ezzel tegyetek próbára engem – ezt mondja a seregek Ura –, hogy megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok.” (Malakiás 3:10)
Egyik este 89 éves férjemmel megbeszéltük, mekkora összeget kellene adományoznunk az egyik kedvenc keresztény jótékonysági szervezetünknek. Hirtelen rádöbbentünk, hogy nemsokára már azzal a lehetőséggel kell szembenéznünk, hogy beköltözzünk egy idősek otthonába, és ez milyen költséges lehet. „Egyáltalán bölcs dolog ezt az adományt felajánlanunk?” – tűnődtünk.
„Isten soha nem hagyott cserben minket” – emlékeztettük egymást. Mindig becsületesen fizettük a tizedet, és bőkezűen adakoztunk. Amikor nehéz idők jártak, akkor is megvolt mindenünk, amire igazán szükségünk volt. Mindig volt elég pénzünk arra, hogy kifizessük a tandíjat, és a főiskolán keresztül gyermekeink keresztény iskolákba járhassanak. De mihelyt lediplomáztak, ezek a pénzek eltűntek! Eldöntöttük az adományozandó összeget, és elégedettek voltunk az elhatározásunkkal. Másnap feladtuk az adományozási csekket, mivel ez volt az utolsó lehetőség az ünnepi hosszú hétvége előtt.
Amikor az ünnep utáni első napon megérkezett a postánk, a férjem odaszólt nekem: „Ma egy csekk érkezett a postán”. Nem számítottunk rá, és először azt hittem, csak ugrat, de nem így volt. Elég annyi, hogy ott volt a csekk, és fedezte az adományként adott összeget, plusz még valamivel több mint 1%-ot. A pénz egy olyan forrásból származott, amely korábban havonta egyszer küldött csekket, bár már majdnem egy éve nem kaptunk semmit.
Meglepődtünk, hogy ez a csekk már akkor megérkezett hozzánk, amikor elküldtük az adományunkat. Isten nemcsak „visszaadta” a hitben meghozott felajánlásunk összegét, hanem gondosan még hozzá is tett egy kicsit többet! Ismét elámultunk. Elegendő pluszt kaptunk ahhoz, hogy fedezzük a váratlanul kapott csekk tizedét, és hogy visszautaljuk a számlánkra az adomány összegét. Dicsérem az Urat az Ő nagylelkűségéért!
Mi egyszerűen képtelenek vagyunk túlszárnyalni Istent. „Ezzel tegyetek próbára engem” – azt mondja a seregek Ura. Te próbára tetted már Őt az ígérete alapján? Láttad már, ahogy áldásokat áraszt rátok?
Amikor mi nagylelkűen beadjuk a tizedet és az adományokat, Ő hűségesen megsokasítja a pénzünket. Teremtő Istenünk szeret találékonyan gondoskodni rólunk.
Anna May Radke Waters