myBible logó myBible
Fiókom

2023. március 19., vasárnap

Egy ingyen repülést kérek!

„Nincs semmitek, mert nem kéritek.” (Jakab 4:2)

„Uram, kérlek, engedd meg, hogy ingyen repjegyet kapjak. Te tudod, hogy kell ezt csinálni. Köszönöm neked, ámen!” Így imádkoztam 2019 decemberében. Abban az évben már kétszer is elutaztam Londonból St. Maartenbe, és a barátnőm pont akkor jelentette be az esküvője időpontját 2020 májusára. Nem hagynám ki az esküvőjét, ami néhány hónapon belül egy újabb drága repülőjegyet jelentett (ugyanoda). Ezért egy merész imát mondtam.
Mennyi bizalmam volt, hogy ingyen repjegyért imádkoztam? Nos, abban az évben az első utam St. Maartenbe ingyen volt. 2018 decemberében Londonba mentem vissza, mikor a légitársaság bejelentette, hogy a járat nehezebb az előírtnál, és pár utasnak utazási utalványt ajánlott fel a helyük átadásáért cserébe. Egy pillanat alatt elfogadtam az ajánlatot.
Egy évvel később ugyanerre kértem Istent. Még csak nem is ugyanazzal a légitársaságon utaztam, de bíztam az Ő gondviselésében. Utazásom napján imádkoztam és vártam, hogy megtudjam, túlsúlyos-e a gép. Izgatottan (még csak nem is aggódva) hallottam meg, hogy az bizony, de ahelyett, hogy felajánlották volna az embereknek, hogy adják át a helyüket, Antiguán tankolnak majd, hogy a repülő könnyebben fel tudjon szállni a St. Maarten-i dombok fölött, kevesebb üzemanyaggal. Az Antiguán tervezett egyórás megállásból hosszabb késés lett, ugyanis a gép egyik gumiabroncsa megsérült, és ki kellett cserélni. Hála Istennek az Ő gondviseléséért! Végül négyórás késéssel szálltam le Londonban, miután lekéstem az Amszterdamból érkező csatlakozó járatomat.
Az Európai Unió jogszabályai szerint 600 euróig terjedő kártérítésre voltam jogosult a három óránál hosszabb késéssel induló járat miatt. Én végül egy 800 eurós utazási utalványt kaptam! Hála Istennek, hogy meghallgatta rendkívüli imámat, és felülmúlta a várakozásaimat!
Amikor ezt elmondtam a barátnőmnek, ő nevetett, és azt mondta: „nincs semmink, mert nem kérjük”. Olyan sok minden van, amit az Úr meg akar nekünk adni, néha viszont azért nem kapjuk meg ezeket az áldásokat, mert nem kérjük, és nem is gondoljuk, hogy Ő eléggé törődne velünk ahhoz, hogy megadja őket. Hálát adok Istennek a múltbeli áldásaiért, ami bizalmat és hitet önt belém, hogy Ő majd újra és újra meg tudja tenni, és még annál is többet, mint amit kérni vagy elgondolni tudok. Te mit szeretnél, mit tegyen meg érted, általad, benned? Mi lenne, ha csak megkérnéd rá?

Kimasha P. Williams

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.