Isten törődik a könnyeinkkel

„Számontartod bujdosásomat, gyűjtsd tömlődbe könnyeimet, vajon nincsenek-e benne könyvedben?” (Zsoltárok 56:8)

Bármennyire is próbáltam, de nem tudtam visszafojtani a könnyeimet. Már úton voltam egy ügyfél házához. Ezért inkább megálltam egy bevásárlóközpontnál, és leültem egy kicsit, míg megint tudok uralkodni magamon.
Mikor megláttam, hogy egy biztonsági őr engem figyel, lehajtottam a fejemet, és megpróbáltam elrejteni a könnyeimet. De ő odasétált hozzám, és leült mellém. Nem volt bátorságom ránézni.
Mondta, észrevette, hogy nagyon szomorú vagyok, majd elkezdett pár bibliai ígéretet felidézni. Ismerős igeversek voltak. Nincs szükségem arra, hogy valaki bibliai ígéreteket soroljon itt nekem – gondoltam. Rosszul éreztem magam. Büszke voltam a bibliaismereteimre, és most egy idegen emlékeztetett a menny ígéreteire.
A biztonsági őr végül felállt, elnézést kért, és visszament a posztjára.
Hirtelen észrevettem, hogy már minden eddigi kínom eltűnt. Béke töltötte el a szívemet. A könnyek is, amelyeket nem tudtam kordában tartani, felszáradtak. Noha a sírásom oka nem oldódott meg, de különös békét éreztem, és ez volt minden, amire szükségem volt. Békében és már nem sírva folytattam az utamat.
Másnap ismét a bevásárlóközpont közelében jártam, és úgy döntöttem, hogy odamegyek a biztonsági őrhöz, és megköszönöm neki a szavait, meg tudatom vele, hogy segített nekem. Viszont valaki más volt a helyén ugyanolyan egyenruhában. Megkérdeztem tőle, hogy hol van az előző napi biztonsági őr, és leírtam neki.
Azt mondta, hogy itt nincs más biztonsági őr. Teljesen megdöbbentem. Pedig kellett lennie! Én láttam őt. Ő meg beszélt velem. Megosztotta Isten ígéreteit, és bátorított, mikor a legnagyobb szükségem volt rá.
Vajon Isten, akinek minden könnycsepp számít, küldött hozzám egy angyalt?
Hiszem, hogy néha az angyalok emberi alakban jelennek meg, hogy bátorítsanak, vezessenek és Isten békéjéről beszéljenek velünk. És még ha nem is látjuk őket, vagy nem halljuk a tanácsaikat, akkor is biztosan mellettünk lesznek, amikor szükségünk van rájuk.

Isabel Cristina de Almeida