2023. március 9., csütörtök
Öt kenyér és két hal
„Van itt egy gyermek, akinek öt árpakenyere és két hala van, de mi az ennyinek?” (János 6:9)
„Oké, J., maradj szépen itt a sorban ezzel a hölggyel, amíg én gyorsan elugrom még valamiért.”
Körbenéztem, és egy kisfiú tiltakozó szemét pillantottam meg, aki hangosan kijelentette: „De hát ő egy idegen!” Én is készen álltam csatlakozni a tiltakozáshoz. Mielőtt azonban egyikünk is teljes elutasításban törhetett volna ki, az anyja már eltűnt. Ekkor egymásra néztünk, és gyorsan levontuk a következtetést, hogy akár már a legjobbat is kihozhatnánk a helyzetből, amibe belekeveredtünk.
Tehát megrendeltük és átvettük az ételeinket. J. talált nekünk egy asztalt, ahova leültünk. Miután befejezte a gyönyörű asztali áldást, ezzel a bejelentéssel folytatta: „Tudod, én keresztény vagyok!”
Ezek a szavak olyan könnyedén és mély büszkeséggel, mégis olyan ártatlanul és alázatosan szaladtak ki a száján. Megkérdeztem tőle, mióta keresztény, mire ő azonnal válaszolt: „Most kilenc vagyok, de nyolcéves koromban keresztelkedtem meg. Én mindig is szerettem Istent!”
Már épp mélyebb beszélgetésbe kezdtünk volna, mikor J. édesanyja visszatért. Udvariasan közbeszólt, és jelezte J.-nek, hogy a repülőn kell befejeznie az evést, mert itt az idő, hogy induljanak. Köszönetet mondott nekem, J. pedig név szerint bemutatta őt, és személyesen elhívott a városába (mindezt most az anyja csodálkozására… mosolyognom kellett rajta). Jó utat kívántunk, és végül búcsút intettünk egymásnak.
Ahogy elgondolkodtam az élményen, öt szó visszhangzott bennem… öt értékes kenyér, amiből lakomázni lehet: „Én mindig is szerettem Istent!” A János 6:9-ben leírt történetben szereplő kisfiú jutott eszembe, aki J.-hez hasonlóan készségesen megosztotta másokkal, amije volt, kétségtelenül a szeretet által motiválva. Mindannyian tanúsítsunk ilyen gyermeki hitet, és mindenünket adjuk oda a Megváltónak, aki azt ígéri, hogy emberhalászokká tesz bennünket, és az áldások is meg fognak sokasodni!
Simone E. Johnson