Isten az oltalmam

„Aki a Felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik. Azt mondom az Úrnak: oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom!” (Zsoltárok 91:1–2)

Szerencsés vagyok, hogy olyan országban élhetek, ahol még mindig rengeteg régi, több száz éves épület van. Sok városnak van történelmi központja patinás házakkal, szűk sikátorokkal, sőt, még kapus városfalakkal is. Szinte olyan, mintha visszautaznánk a történelemben. Felemelő érzés a gyönyörű, ősi házakkal szegélyezett utcákon sétálgatni. Mindenfelé táblák jelzik, hogy mikor épültek a házak. Ezek a házak nem csupán épületek, hanem a történelem és az emberi életek műem lékei. Sok generációnak biztosítottak menedéket.
Aztán ott vannak a lenyűgöző templomok és székesegyházak, amiket magas, boltíves mennyezetekkel, templomtornyokkal és ólomüveg ablakokkal építettek, hogy tiszteletet ébresszenek Isten félelmetes fensége iránt. Sok közülük 13. vagy 14. századi. Ezekben az épületekben a századok során különböző módon imádták az Urat az emberek. Félelmet ültettek el bennük a gonoszokat pokolban kínzó Istenről, miközben a szerető Istenről szóló evangéliumot is hirdették a falak között. De védelmet nyújtottak a háborúk, járványok és üldöztetés elől menekülőknek is. Közvetlenül a városon kívül, ahol élek, egy kúp alakú hegy tetején a német kastélyok egyikét látom. A Hohenzollern-kastély a 13. századból származik, bár a most látható épületet 1850-től kezdve átépítették neogót stílusban. Számos tornyával és erődítményeivel a 19. századi katonai építészet csodás remeke.
Már messziről látható a hegyen magasodó vár. Mindig, mikor hazafelé tartok, meglátom a várat is a hegyen, és a 91. zsoltár jut róla eszembe. Én is lakhatok a Felséges rejtekében, és nyugodhatok a Mindenható árnyékában. Elmondhatom neki: „Oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom.” De olykor a várat ködös felhők takarják el, és láthatatlan marad. És én mégis tudom, hogy ott van, még ha nem is látom. Lehet, hogy mi sem látjuk mindig, hogy Isten hogyan nyújt menedéket nekünk a legsúlyosabb pillanatainkban. De Ő ott van. Mindig. Csak bízzunk benne.

Hannele Ottschofski