Egyedül, ám mégse egyedül

„Őrizz, mint a szemed fényét, szárnyad árnyékába rejts el engem…” (Zsoltárok 17:8)

Amikor a Covid miatt leállt a világ, én nagyon optimista voltam, hogy itt, Kanadában nem lesz majd hosszadalmas lezárás, és fejlett országként mi „mindent tudunk”, hogy oldjuk meg gyorsan a helyzetet. De ahogy a napokból hetek, a hetekből pedig hónapok lettek, olyan szintű maradt a fertőzési és halálozási arány Ontarióban, a tartományomban, hogy megakadályozta a vezetőket a gyülekezetek ismételt kinyitásában. Már hiányzott a fizikai érintkezés.
Egyedül élek, ezért nagy örömömre szolgál a gyülekezeti családommal való együttlét. Mindig már nagyon várom az imaórákat és a szombati istentiszteleteket. Olyan nagy öröm nekem az éneklés, az imádkozás és a közös együttlét.
Sajnos egy héten belül három családtagomat és néhány családi barátomat is elvesztettem. Már nem tudtam felfogni a veszteséget. Csak fogadtam a részvétnyilvánításokat, az imákat és az üzeneteket. Magam is sokat imádkoztam, olvastam és újra elolvastam az ígéreteket, és vigasztalásra leltem bennük. Még aznap később valaki megkérdezte tőlem: „Sonia, hogy vagy igazából?”
„Megbirkózom vele” – válaszoltam neki. De tényleg így volt?
Lefekvéskor képtelen voltam lecsillapodni, annyira egyedül éreztem magam, szükségem volt egy ölelésre, egy valódi emberi érintésre. Szükségem volt egy maszk nélküli arcra, szükségem volt egy kesztyű nélküli kézre, és szükségem volt valakire, aki nem húzódik vissza, mert fél belélegezni a belőlem jövő kilélegzett levegőt. Nem tudtam megbirkózni vele. Drága Istenem! Szükségem van egy ölelésre!
Aztán eszembe jutott az aznap reggel kapott ígéretem: „Őrizz, mint a szemed fényét, szárnyad árnyékába rejts el engem.” (Zsoltárok 17:8) Rájöttem, hogy nem tévesztett szem elől az Úr. Pontosan az Ő figyelmének fókuszpontjában vagyok. Most is a szárnyai alatt rejtőzöm. Így káltottam: Istenem, kérlek, tarts meg, szoríts magadhoz! Könnyes szemmel öleltem át és szorítottam a saját testemet, de közben az Ő szorítását és jelenlétének vigasztalását is éreztem. Már nem voltam egyedül. Hamarosan elaludtam, és néhány órával később jelenlétének megnyugtató érzésével ébredtem fel.
Te is légy biztos abban, hogy Isten nem hagy el téged, mert mi az Ő szárnya alatt vagyunk.

Sonia Kennedy-Brown