myBible logó myBible
Fiókom

2023. március 2., csütörtök

Istentisztelet pandémia idején

„Emlékezzél meg Teremtődről ifjúságod idején, míg el nem jönnek a veszedelem napjai, és míg el nem jönnek azok az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket.” (Prédikátor 12:3)

Mindig is lenyűgöztek a gyülekezetemben levő fiatalok. Félénk óvodásokként bukkannak fel, akik idegesen téblábolnak a gyülekezet előtt, és fejből szavalják az igeverseket, majd fokozatosan alakulnak át magabiztos fiatalokká, akik különböző tehetségekről tesznek tanúságot az Úr előtt.
Nem is vettem észre, milyen sok tehetség van a fiatalok között itt, a jamaicai gyülekezetekben, míg a világjárvány idején fel nem váltotta a „szemtől szembe” istentiszteletet az „online”. A technika amatőrei munkahelyi szintű kiképzést kaptak, és hamarosan szakértőkké váltak. A fiatal felnőttek, a tinik és a meglepően fesztelen gyerekek körében robbanásszerűen felszínre törtek a zenei tehetségek, ami friss szellőt árasztott. A prédikációkat isteni erővel és ékesszólással hirdették a fiatal férfiak és nők. E fiatalok közül sokan felbátorodtak, hogy a világnak is elmondják a küzdelmeikről szóló történeteket, amelyeket a felnőttek talán nem is vallanak be olyan őszintén az imaházban és még kevésbé a világ előtt. Kétségtelenül ezek a bizonyságtételek sokaknak segítettek hasonló problémákkal megbirkózni. Új magasságokba emelkedett az istentiszteleti élményem, és mindez egy pusztító járvány eredménye volt, ahol egyesek Istent hibáztatták, és abbahagyták az imádatát; de a Sátán már legyőzött ellenség volt, mivel hagyta, hogy a fiataljaink a mi Védelmezőnkért világítsanak!
Az egyik megnyugvás, amit ebből a tapasztalatból kaptam, az, hogy annak ellenére él az Isten egyháza, hogy sok probléma van közöttünk. Elszomorít, mikor hallom, ahogy világszerte számokat közölnek a fiatalok elvándorlásáról az egyházunkból. Szükségünk van rájuk a munka folytatásához, ezért mindannyiunknak meg kell keresnünk, meg kell találnunk és fel kell tárnunk a rejtett tehetségeiket, és bátorítanunk kell őket, hogy használják az Úrért ezeket, mielőtt Sátán a maga javára használná fel őket. Meggyőződésem, hogy ha mi, az idősebb testvérek lassanként félreállunk, és módszeresen adunk felelős pozíciókat a fiataloknak, valamint útmutatást a gazdag élettapasztalatainkból, empátiánkból, miközben visszaemlékszünk a tökéletlen múltunkra, és szeretetteljesen helyreigazítjuk őket, akkor az egyház meg fogja tartani őket, életben maradnak, és rendben lesznek!

Cecelia Grant

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.