2023. március 1., szerda
Holnap találkozunk!
„Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban meghaltak, azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thesszalonika 4:16–17)
Mázsás súly nehezedett a szívemre. Egy fiatal nő, akit szerettem, mellrákban haldoklott. Éveken át volt a nevelt lányom. Elárasztott a beszélgetéseink emléke, és a vidám dolgok, amiket együtt műveltünk. Emlékeztem arra, mikor szorosan magamhoz öleltem, és ahogy göndör, szőke feje búbját megpusziltam. De most már messze élt tőlem.
Ahogy hazafelé hajtottam munkából, eszembe jutott, hogy a férjemnek találkozója van este. Egyedül leszek otthon. Biztatott is, hogy vegyek magamnak valahol vacsorát, hogy ne kelljen csak magam miatt főznöm. Beugrott, hogy már láttam egy Facebook-hirdetést egy új helyről, ami teljes értékű, házi készítésű ételeket hirdetett elvitelre. Zöldséges és gombás pitéjük is volt az étlapon, így megálltam, hogy megkóstoljak egyet. Mikor beléptem, az előttem álló férfi épp azt mondta az őt kiszolgáló nőnek, hogy mindig a városnak ezen a részén eszik, és ha jó az ételük, akkor vissza fog jönni.
Egy hangyányi késlekedés nélkül válaszolt neki a hölgy: „Nos, rendben, akkor holnap találkozunk!”
Magamban felkuncogtam. Tetszett, hogy ennyire hisz a termékében.
Hit!
Ez a rövid beszélgetés arra késztetett, hogy elgondolkodjam a Jézusba vetett hitemen. Tudom, hogy Igéje biztos, és megadja az abba vetett hitet, hogy valóban egy jobb „holnap” jön. Bár már elbúcsúztunk szeretteinktől, ők újra együtt lesznek majd velünk. Nem lesz több könny. Nem lesz több elköszönés. Nem lesz több rák. Egy napon majd újra látom ezt a nagyon szeretett lányomat. Biztos vagyok benne, hogy Jézus az Úr, és Ő hűséges. Ezért találok vigaszt és még örömöt is abban, hogy azt mondom: „Holnap találkozunk!”
Marsha Hammond-Brummel