2020. május 31., vasárnap
Május 31. Az ima ereje – 2. rész
„De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté őket.” – Zsolt 107:28
Miközben ittas apám folyamatosan lengette a kést édesanyám körül, térdem gyengülni kezdett a hosszas imától, hiszen már órák óta térdeltem a cementpadlón. Rémült agyam kezdte elveszíteni erejét. Mentálisan összeroppantam.
Még emlékszem, hogy ezt mondtam: „Drága Uram, fáradt vagyok! Nem tudok tovább imádkozni. Legyen meg a Te akaratod, ne az enyém. Ha azt akarod, hogy apám elvegye az életünket, én átadom magam Neked. Ámen!”
Felálltam, majd lefeküdtem az ágyba és vártam a halált. Hirtelen furcsa zajt hallottam, mint amikor egy nehéz tárgy a földre zuhan, majd egy fémes csengést a cementpadlón, utána pedig teljes csend következett.
Valahogy felfogtam, hogy a nehéz tárgy apám teste lehetett, a fémes hang pedig a kés, amint kiesett a kezéből. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy hálát adtam-e Istennek abban a pillanatban vagy sem. Fiatal elmém és testem sokkos állapotba került. Ekkor lépett a szobámba anyám, ahol két húgommal az ágyban feküdtünk. Egyenként ébresztgetett, hogy elmenekülhessünk.
Istentől erő és szabadulás származik ima által. Tizenhárom évig éltem terrorban, számos komoly, stresszes tapasztalatban, sok szomorúságban, mentális, fizikai és lelki bántalmazásban volt részem. Mégis, a meghallgatott imák által megtapasztalhattam Isten erejét.
Ma, évekkel később, megosztom ezt veletek, mert tudom, hogy sok nő és gyermek szenved hozzám hasonlóan. Legnagyobb reményem és leghőbb imám, hogy ha sebzett lélek vagy, keresd Istent teljes szívedből (Jer 29:13). Isten megígérte, hogy akik keresik, azok megtalálják Őt. Ő meghallgatja imánkat, meggyógyít és megszabadít (2Krón 7:14).
Ne veszítsük el a reményt. Adjuk át szívünket és lelkünket Istennek. Keressük a segítséget. Engedjük, hogy a Biblia és az ima naponta táplálja lelki egészségünket. Ezek nélkül soha nem nyerhetjük meg a gonosz elleni harcot. Soha ne feledjük, hogy Isten a mi segítségünk. „De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté őket.” (Zsolt 107:28)
Lily Morales-Narváez