Mikor már feladnánk

„Urunk, hozzád tartozunk. Elmondjuk neked, mi aggaszt, és te nem engedsz elbuknunk.” (Zsoltárok 55:22; angolból fordítva)

Aznap, mikor ezt az elmélkedést írtam, fáradt voltam, és már két hete nem találtam a kiutat. Megbetegedtem, és már elegem volt belőle. Olyan betegségem van, ami nem öl meg, csak épp nincs rá gyógymód. És aznap az 55. zsoltár kortárs átiratát lapoztam fel, és mintha rám öntötték volna, mert itt látszik, hogy Dávid is fáradt és szomorú volt: „Istenem, hallgasd meg imádságomat, és ne rejtőzz el könyörgésem elől!” (2. vers) Néha olyan érzésünk támad, hogy nem hallgat meg az Isten, hogy láthatóan más, fontos dolgokkal van elfoglalva. Így folytatta a zsoltáros: „Szívem reszket bensőmben, és halálfélelem tört rám. Félelem és rettegés fogott el, és borzongás járt át engem.” (5–6. vers) Nem tudod, mi aggaszt, mi fáj, vagy mi rémiszt meg. Mind átmentünk már olyan helyzeteken, mikor bizonytalanok voltunk, gyengék és kiszolgáltatottak, és csak el akartunk menekülni – épp, mint Dávid, aki azt mondta: „Azt mondtam: Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és megnyugodnék. Íme, messzire mennék, és a pusztában laknék.” (7–8. vers) De ha választhatnék, akkor már egy tengerpartra vagy egy meleg erdőbe repülnék el. Az az igazság, hogy nem mindig menekülhetünk el a való élet elől, és ezért az a legjobb, ha szembenézünk vele. Dávid is tudta ezt: „Este, reggel és délben sóhajtozom és jajgatok, és Ő meghallja hangomat.” (18. vers) Ezt a receptet osztja meg velünk Dávid: tartsuk az Úrral a kapcsolatot, a menekülést hagyjuk ott nála, mert egyedül Ő ment meg bennünket, és a nap bármely szakában szólunk hozzá, vagy éneklünk neki, hallja a hangunkat. És a fejezet vége így összegzi: „Vesd az Úrra terhedet, és Ő gondot visel rólad. Nem engedi sohasem, hogy ingadozzék az igaz.” (23. vers) Szedj össze mindent, ami bánt, mindent, amiből már eleged van, és megbetegít, és add át neki: kézben tartja majd, és elkísér, támogat. Jó elképzelni, hogy mikor Jézushoz viszed a problémáidat, kellemetlenségeidet vagy betegségeidet, átadod neki, akkor a vállára veszi őket, és melletted megy tovább. Ma mondjuk el Istennek: „Uram, elfáradtam, ezért MINDENT ott hagyok a te lábadnál.”

Cecilia Nanni