Ahová a szívem húz (2. rész)

„Mert várta [Ábrahám] az alapokkal bíró várost, melynek tervezője és építője Isten.” (Zsidók 11:10)

Tizenkét évesen nekiindultam, hogy megkeressem Isten lakhelyét, miután felfedeztem ezeket az életemet megváltoztató szavakat a Bibliában: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Róma 8:28) Idővel megtudtam, hogy Jézus kisbabaként született meg, férfiként halt meg a kereszten, és egy sírból támadt fel, ami nem tudta visszatartani Őt. Tele voltam kérdésekkel. Válaszokra volt szükségem. Egy hatéves keresés után végül a barátom javaslatára eljutottam a bibliatanulmányokhoz. Azelőtt egy egyház sem kínált soha, ahova jártam, Isten szent Igéjében elmélyülő tanulmányozást. A tanulmányok által megértettem, miért jött el Krisztus, hogy önszántából meghaljon értem és minden valaha is élt emberért, ennek ellenére néhányan inkább nem fogadják el az ajándékát. Felfedeztem, hogy Jézus Atyja az én apám is, és hogy egy mennyei otthon után vágyom, az a Szentlélek munkája a szívemben. És megértettem Róma 8:28 másik felét is: „hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint elhívottak”. Akkoriban az a srác, aki azt mondta, hogy a bibliatanulmányok megválaszolják a kérdéseimet Istenről, megkérte a kezemet. Házasságunkat az otthon és a család tervével alapítottuk meg: nemcsak erre a földre, hanem a mennybe és az újjáteremtett földre is. A Boldog otthon című könyvben Ellen White azt írja: „Isten azt szeretné, ha családaink a mennyei család szimbólumai lennének.”* Az örökkévaló otthont szem előtt tartva megtanultam, hogy az otthont Isten nemcsak erre a földi időtartamra, hanem az örökkévalóságra találta ki. Azt is megtanultam, hogy az otthon az összes földi megváltottat, Isten családját, a közös életet, az Úr dicsőítését és a másokkal való törődést jelenti. Számomra az az otthon, ahol a szívem van. Ez több kedves szavaknál. Ez az út Jézus Krisztussal. Már várom, hogy belépjek a mennyei otthonba, ahol a szívem van.

Betty Kossick 

*Ellen G. White: Boldog otthon, 17. o.