2023. február 18., szombat
Figyelsz?
„Bízz az Úrban teljes szívedből, és ne a magad értelmére támaszkodj! Minden utadon őrá gondolj, akkor Ő igazgatni fogja útjaidat.” (Példabeszédek 3:5–6)
Néztem, ahogy a férjem a pult mögött álló felszolgálót lesi, aki az én almás-pekándiós salátámat készítette. Akkor fejeztük be a férjemmel, hogy elmagyarázzuk a két pincérnek, miért csak grillcsirkét kérünk, és semmi mást a tetejére. Súlyos gluténérzékenységem van, és a legkisebb mennyiség is komoly gondokat okoz. Sajnos a fiam kapta meg az utolsó grillezett csirkét. Próbáltuk elmagyarázni, hogy ha nem készítik el az ő szendvicsét, beletehetik a grillcsirkét a salátába, és mást adhatnak neki. Közölték, hogy megértették, és visszamentek elkészíteni a fogásainkat. Nem sokkal ezután a személyzet megint magára vonta férjem figyelmét. A nő épp kivette a szendvicsből a csirkét, hogy áttegye a salátámba. Bár már elmondtuk nekik, hogy még a legcsekélyebb gluténnel való érintkezés is megbetegíthet, ők ezt nem értették meg. Később a férjem elmondta nekem, hogy a Szentlélek késztette arra, tegyen pár lépést jobbra, hogy onnan lássa, mint készül a saláta. Pár pillanatig a konfrontációtól való félelemmel küzdött. Majd visszaemlékezett arra az üzenetre, amit aznap a reggeli áhítat során kapott: „a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1János 4:18). Hogy felidézte: nem a félelem lelkét kapta Istentől, megadta neki a kellő bátorságot ahhoz, hogy megóvja az egészségemet. Istent életünk minden aspektusa érdekli. Semmi nincs, ami olyan jelentéktelen volna, hogy ne akarna tudni róla. De legyünk hajlandóak odafigyelni rá. Legyünk hajlandóak megtenni, amit mond, függetlenül attól, hogy érzünk. A Szentlélek halk hangon szól. Ezt egyszerűen a lelkiismeret megmoccanásának is érezhetjük, de óriási hatása lehet a neki való engedelmességnek. Atyám, hálás vagyok neked, hogy része akarsz lenni az életemnek. Segíts, hogy hajlandó legyek meghallgatni téged és engedelmeskedni neked, mikor hozzám szólsz. Jézus nevében imádkoztam, ámen!
Aminata Coote