A befolyás (2. rész)

„Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16)

A falat vastagon beborították szerettetteljes üzenetekkel, gondolatokat osztottak meg arról a nőről, akire olyan sokat gondoltak, és aki annyira hiányzott nekik. „Mindig szeretni fogjuk.” „Mindig a legjobb felé bátorított minket.” Kis kezek írták ezeket az üzeneteket, amiket soha nem lát már a tanítónőjük, mert halott. Gyűlöltem abban a teremben lenni, mert az üzenetek azokra a körülményekre emlékeztetnek, amik között ő is volt, és mérhetetlen fájdalmat okoztak neki és a hozzá hasonló más nőknek is, akiknek erőszakos véget ért az élete. De hamarosan másik gondolat gyűrte le a sötétséget, és arra ösztönzött, hogy a kinyilvánított érzésekre tekintsek: nem az erőszakra való emlékeztetőül, hanem a befolyása bizony ságaként és a jellem barométereként. Két féléven keresztül volt ezekkel a fiatalokkal, és pozitívan, elvekkel, szépséggel hatott a szívükre és értelmükre. Ezek nemcsak a diákokban, hanem a kollégákban, a gyülekezeti családban és a barátokban is nyomot hagytak. Én is elgondolkoztam az én nyomomon, lábnyomomon, hatásomon. Vajon a családomnak és barátaimnak szép emlékei maradnak az együtt töltött különleges pillanatokról? Vajon a diákjaim jobbak lesznek-e attól, hogy kapcsolatba kerültek velem? Mit szólna Isten az én jellememhez? Örül, hogy engedem: munkálkodjon bennem és általam, hogy pozitív változásra ösztönözze a körülöttem élőket, vagy elszomorítja, hogy nem teszek meg mindent, ami csak rajtam áll? Milyen illatot árasztok magamból? Az életem milyen bizonyságtételt közvetít másokat felvidítandó az úton? Továbbra is keresem a válaszokat ezekre a kérdésekre, nem öndicsőítésből, hanem azért, hogy másoknak jobb legyen azzal, hogy akárcsak egy kis időre is találkozhattak velem. Isten azt szeretné, hogy világítsunk, amit arra használhassunk fel, hogy másokat hozzá irányítsunk, ahol vigasztalást, szeretetet és elfogadást találhatnak. Mint azok a diákok, akik üzeneteket írtak a tanárukról – mert az ő élete és a velük való törődése megmutatta, hogy szeretik és elfogadják őket, és Isten szemében szépnek látják őket. Még halálában is érezhető Abby befolyása. Az Úr még most is felhasználja az életét a változás villámhárítójaként. Nem kell megvárnunk a halált ahhoz, hogy Isten hatással lehessen másokra rajtunk keresztül.

Greta Michelle Joachim-Fox-Dyett