A befolyás (1. rész)

„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek beKrisztus törvényét.” (Galata 6:2)

Mindannyiunkat megérint a halál, egyszer betegség miatt, máskor meg hirtelenlecsapva. Ilyenkor fölmerül a kérdés: „Mihez kezdek még a hátralevőidőmmel?” „Milyen hatással leszek majd a körülöttem levők életére?” „Hogy lehetekáldás vagy biztonság azok számára, akikkel találkozom, vagy akiket közelrőlismerek?” Mostanában sokat gondolkoztam ezen.Az iskolánkban nemrég volt a félévente megrendezett sportnap. Tanárokkéntnagyon elfoglaltak voltunk a kollégáimmal. Egy alkalommal beszélgetni kezdtemaz egyik tanárnővel. Mondhatom, távol jártak a gondolatai, és szomorúan csillogotta szeme, közel sem úgy viselkedett, mint máskor. Szívesen megkérdeztemvolna, hogy jól van-e, de erre nem volt alkalmas a hely és az idő. Megjegyeztemmagamban, hogy majd másnap beszéljek vele.De másnap nem jött iskolába. Feltételeztük, hogy kimerült. Két nappal későbbfél 5-kor arra riadtam fel, hogy több nem fogadott hívásom van. Felhívtam a számot,és olyan hírt kaptam, ami örökre megváltoztatta a világról alkotott nézetemet.A munkatársnőnket meggyilkolva találták meg a legidősebb lányával és két másiktársával együtt. Hitetlenség, sokk, szomorúság futott át rajtam. Majd elöntötta düh. Később nőként megtapasztaltam a félelmet, hogy olyan világban élek, aholfeláldozhatónak tekintik a nőket. Ugyanazon a héten még két újabb gyilkosság történt:nőket öltek meg családon belüli erőszakos viták során. De kolléganőnk halálamindannyiunkat megviselt a tanári szobában, és tovább kísértett engem, mertörökké azt fogom kérdezni: „Mit tehettem volna? Mi lett volna, ha aznap megkérdemtőle, hogy jól van-e? Változott volna attól valami ma?”Nőként sokan élnek közülünk bizonytalan helyzetben. Néhányan ezt olyan jólelrejtik, hogy a körülöttük levőket azzal áltatják, hogy rendben vannak. Isten azértadott szemet, hogy lássunk vele: ne csak a nyilvánvalót, hanem az elrejtett dolgokatis – ha odanézünk. Legyünk nővéreink őrzői. Nem gondolhatjuk, hogy mindenrendben van, csak mert látunk rajtuk egy mosolyt. Nem merülhetünk el annyiraa saját problémáinkban, hogy ne vegyük észre a zaklatottság jeleit. Olyan kevés kellaz őszinte kérdéshez: „Jól vagy?” Nem kell sok ahhoz, hogy kinyújtsuk a kezünket,és kifejezzük az aggodalmunkat. Mert mindent megváltoztathatnak a törődés ésa kedvesség egyszerű tettei.Ne érezzünk fájdalmat és megbánást, mikor azon tűnődünk: „Mi lett volna,ha…?” Bízzunk Istenben, mikor arra késztet, bizonyosodjunk meg, hogy egy barátjól van-e.

Greta Michelle Joachim-Fox-Dyett