Tudás + alkalmazás = harmónia

„Egymás iránt gyöngédek… legyetek.” (Róma 12:10)

„Idejönnél, és segítenél befejezni a kirakósomat?” – Melissa épp nagynénje, nagybátyja és valamivel idősebb unokabátyja látogatásának örült, és minden ürügyet bevetett, csak hogy közösen csináljanak valamit a fiúval. „Ha befejeztem, amit csinálok” – felelt az unokatesó.
A konyhába már öklét farmerja zsebébe dugva toppant be, és a kislányom felkiáltott: „Nem értem, miért nem hagyja ott, amit csinál, és miért nem megy vissza hozzá később.”
„Amúgy most mivel foglalkozik?” – érdeklődtem, és nagy erőfeszítések árán őriztem meg a komolyságomat, pedig nagyon rám tört a nevethetnék.
„Ó, valami förtelmes algebraházival…”
„Szokj hozzá – mondtam mosolyogva. – Mikor majd felnősz, valószínűleg olyanhoz mégy hozzá, mint ő.” Melissa erre grimaszt vágott. „A férfiagy elég másként működik, mint a mienk – folytattam. – Igazából kevesebb energia is kell hozzá, mert ha az egyik agyfélteke dolgozik valamin, addig a másik leáll. Gondolj úgy az agyukra, mint két teremre, amit egy keskeny folyosó köt össze. Ahhoz, hogy otthagyja az algebrafeladatát a bal agyféltekén, átvitt értelemben le kell kapcsolnia a lámpákat, lejjebb kell vennie a klímát, átsétálnia a szűk folyosón, majd fel kell kapcsolnia a villanyt és a klímát a jobb félen. Csak ezután áll készen egy jobb agyféltekés játékra, a puzzle-ra. Pár másodpercbe telhet, míg átkapcsol.”
„Ó – mondta Melissa. – Nem csoda, ha előbb be szeretné fejezni az algebraleckéjét.”
„A mi agyféltekéink, a tied és az enyém, sokkal inkább egy egységként működnek. Ha az egyik bekapcsol, az egész beindul. Nálunk sokkal szélesebb a két félteke közti folyosó, és hajlamosak vagyunk könnyedén ide-oda cikázni a két rész között.”
„Én mindig ezt csinálom – helyeselt nevetve Melissa. – Ez könnyű. Elkezdem valamivel, dolgozom rajta egy ideig, majd máshoz fogok, aztán visszaugrom az első feladathoz, átlépek egy újabbra, és így tovább.”
„Ha jobban megértjük a nemek agyműködésbeli különbségeit, az segíthet, hogy kedvesek legyünk a másikkal – mondtam. – Pál apostol is kifejezetten erre buzdít minket.”
„Rendben! – majd Melissa nevetve kiáltott az unokabátyjának: – Szólj, ha készen állsz sebességet váltani és áttérni a jobb agyféltekédre. Addig én mást csinálok.”
Milyen remek lenne, ha mi, felnőttek, is ilyen gyorsan tanulnánk, mint egy kisgyerek – gondoltam.

Arlene R. Taylor