Ezek közül a legnagyobb a szeretet

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Korinthus 13:13)

Fülledt nap volt a guatemalai klinikán. Már fájt a vádlim és a lábam a sok állástól. Az agyam teljesen kimerült a tolmácsolástól. Úgy éreztem, menten összeomlik az agyam, ha még egyszer a magas vérnyomásról kell beszélnem. Az vitt előre, hogy foghattam a drága kisbabákat, akiket az anyukák hoztak be az orvoshoz ellenőrzésre. Ettől nyert értelmet a missziós út. Megnevettettem a kicsiket.
Aztán bejött egy férfi. Már akkor éreztem a szagát, mielőtt megláttam volna. Arra emlékeztetett, miért akartam tanár és nem egészségügyi dolgozó lenni. Legyek dongtak a feje körül. Mocskos volt, nagyon sovány és zavart. Szörnyű bűz áradt a szájából. Csak tovább rontott a dolgokon, hogy míg a váróteremben volt, a klinikai székünkre vizelt. Mikor eljött az idő, hogy behívjuk, szégyellem kimondani, de hátrahőköltem tőle.
Szörnyen éreztem magam. Mit tett volna Jézus? Melegen üdvözölte volna, és megkérdezte volna tőle, hogy van. Látva, hogy az aznapi többi páciensnél nagyobb szüksége van segítségre, Krisztus talán több időt töltött volna vele, ahelyett, hogy csak gyorsan megnézi, mint én. Néhány gyógyszerrel elküldtük, én meg egy erőtlen „Que Dios le bendiga”-t (Isten áldját) préseltem ki magamból. Csalónak éreztem magam. Ha tényleg úgy is gondolom, amit mondtam, legalább egy őszinte mosolyt varázsolhattam volna az arcomra. De nem tettem. Csak örültem, hogy elment. Nem voltam boldog tőle, hogy takaríthatom a mocskot utána.
Az élmény elgondolkodtatott. A Biblia azt mondja, hogy nem tesszük meg az extra mérföldet, ha csak azokat szeretjük, akiket könnyű szeretni. Csak akkor teljesítjük a parancsolatot, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat”, ha azokat is szeretjük, akiket nehéz szeretni. Imádkozom, hogy több Szentlélek legyen az életemben, hogy mindenkit, akivel találkozom, tudjak szeretni, függetlenül attól, mennyire nehéz is őket szeretni.

Mary C. D. Johnson