Ebéd a szeretteinkkel

„Titeket pedig gyarapítson az Úr, és tegyen bőségessé az egymás és a mindenki iránti szeretetben, mint ahogy mi is vagyunk irántatok.” (1Thesszalonika 3:12)

„Felakaszthatod a dzsekidet az enyém mellé” – közölte Derion lelkesen. Az unokám 1. osztályos alkalma volt: „ebéd a szeretteinkkel”, a türelmetlenül várt nap, amiről tudtam, hogy családi körünk még szorosabbá válik majd utána.
„Meg akarod nézni a tarantulát? És itt van a tudományos sarok is a cápaszájjal.” Rochelle néni fényképezett, míg Cherise baba mindenkire rámosolygott.
„Ez itt a padom – magyarázta. – Hozok nektek székeket.” Rochelle-lel vigyorogva helyezkedtünk el rajtuk, térdünket majdnem a fülünkhöz szorítva. A szendvicseinket majszolgatva arra gondoltunk, vajon hogy tetszhetett anyának, apának és a 4 éves kishúgnak a „szeretett személy” státusz a hónap elején.
Megbámultam a földön ülő felnőtteket, akiket egy csapat gyerek vett körül. Ősz hajú emberek beszélgettek a tanítóval. „Ő Mel nagybátyja, aki kekszeket osztogat – mutatott rá Derion –, és a sajtos pizzás néni meg Shanna bébiszittere.”
„Ebéd a szerettünkkel” – micsoda briliáns ötlet! Nem „étkezés anyával meg apával”. Anya vagy apa, lehet, nem jöhet el a munkahelyéről, de a szeretteink már bőségesen jelen lehetnek ezen a februári napon.
„Hé, Derion, megmutattad már nekik a cuccaidat?” – kérdezte a szomszéd padnál levő fiú. Ő a többi gyerektől eltérően egyedül üldögélt.
„Akarjátok látni a vonalzómat?” Rochelle és én lelkesen bólintottunk. Megcsodáltuk a vonalzóját, és arra számítottunk, hogy munkafüzeteket és ceruzákat is láthatunk, de Derion már máshova figyelt.
„Ő Harley – mutatta be nekünk a szomszédos kisfiút. – A barátom. Ó, itt jön a néni a fényképezővel!”
Tudtam az adománygyűjtésről, és azt terveztem, hogy veszek egy képet, hogy majd emlékezhessünk erre a különleges családi napra. Felkaptam hát a babát, átkaroltam Deriont, és közel hajoltam Rochelle-hez, hogy mind a négyen kényelmesen elférjünk a képen.
„Hé, Harley – szólalt meg Derion –, nem jött el a nagymamád. Gyere, legyél velünk a képen!” Közelebb húzódtunk egymáshoz. Kitágult a szeretet köre: Derion, nagyi, hugi, nagynéni és a barát. Tényleg „egy ebéd volt a szeretteinkkel”. Az az áldás ért, hogy részt vehettem azon a februári napon, viszont Derion, aki képes másokat is bevonni, minden nap a szeretteivel ebédel.

Denise Dick Herr